BUDAPEST Időjárás

Országos demonstrációba kezd a Mi Hazánk Mozgalom

A párt elnöke, Toroczkai László múlt héten beszélt arról Orbán Viktornak, hogy a 100 leggazdagabb magyarnak van politikai érdekeltsége. Úgy fogalmazott, ha ők nyerészkedhetnek a közpénzekből kiírt pályázatokon, akkor a közös terhek viselésébe is nagyobb mértékben tudnak beszállni.

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető elmondta: október 24-én kezdik meg flashmobjaikat, performanszaikat és félpályás útlezárásaikat. Közlése szerint addig tart ez a sorozat, amíg nem tapasztalnak pozitív elmozdulást a kormányzat részéről.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte a miniszterelnök azon magyarázatát, hogy átfogó tulajdoni kataszter hiányában nem hajlandóak vagyonadót kivetni a száz leggazdagabb magyarra, hozzátéve, eközben "a népszámlálás ürügyén egészen elképesztő információkat kérnek" az emberektől javaikról.

A kormány továbbra is védi az oligarchákat, továbbra is védi a multikat - fogalmazott a Mi Hazánk politikusa, a nemzetközi cégek helyett a hazai kis- és középvállalkozások támogatását sürgetve.

Hozzátette, nem hajlandóak elfogadni azt, "hogy a mesterséges krízis haszonélvezői továbbra is megússzák a közteherviselést", ahogy azt sem, hogy a kormányzat a döntései meghozatalát követően rendezzen nemzeti konzultációt adott ügyekben. – írja az MTI.

Cservenák Mihály György

Palóc Hírnök

2694 Cserháthaláp Petőfi Sándor Út 12.

Kiadó neve: Dócs Dávid

Kiadásért felelős: Dócs Dávid

Szerkesztésért felelős: Cservenák Mihály György

© Palóchírnök. All Rights Reserved. Design by HTML Codex