BUDAPEST Időjárás

Nem jellemző elkövetési forma

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 48 éves helyi férfit, aki augusztus 23-27. között Salgótarjánban, a Kercseg dűlőben több alkalommal tört be egy hétvégi házba. Az épületbe az ablakot betörve bejutott, ahonnét első alkalommal láncfűrészt és kézi szerszámokat lopott el, miközben a helyszínen szeszes italt és élelmiszert fogyasztott. Második alkalommal is visszatért a házhoz és a tulajdonos által ideiglenesen kijavított ablakon bemászva célirányosan a korábban otthagyott alkohol tartalmú italokkal együtt távozott.

A széles körű adatgyűjtés eredményeként a betörésekkel kapcsolatban a nyomozó hatóság látókörébe került férfit a rendőrök elfogták. A salgótarjáni lakos gyanúsított kihallgatása során további garázda jellegű bűncselekmény elkövetését is elismerte, amely augusztus 14-én éjszaka egy megyeszékhelyi szórakozóhely teraszán történt.” - írja a Nool.

Tudjuk, megélhetési bűnözés. Nyilván az ilyen és ehhez hasónló bűncselekményeket a nyomor és a kilátástalanság sötétségéből kitörni kívánó emberek követik el, akiknek már nincs más lehetőségük és nekünk kutya kötelességünk megsajnálni és segíteni őket.

Pedig a valóság az, hogy amikor a bűnelkövető még arcátlanul elfogyaszt némi alkoholt és egy kis vacsorát is, az nem megélhetési bűnözés, az egyszerűen csak azt mutatja, hogy a magyar büntetésvégrehajtásnak olyan szinten nincs elrettentő hatása, hogy észak-magyarországi régiókban sok esetben családi beavató szertartás az, ha egy fiatal börtönbe kerül. Az ilyen és ehhez hasonló viselkedés etikusan elfogadhatatlan és be kell látni, hogy az a stratégia, hogy erről nem beszélünk, nem működik.

Cservenák Mihály György

Palóc Hírnök

2694 Cserháthaláp Petőfi Sándor Út 12.

Kiadásért felelős: Dócs Dávid

Szerkesztésért felelős: Cservenák Mihály György

© Palóchírnök. All Rights Reserved. Design by HTML Codex