Hosszú utazások, kampánysegítség Berlinben, Téli tábor Biały Dunajec-ben – így telt a Mi Hazánk Ifjai elmúlt két hete

Az elnökség nagyobbik része először Németország fővárosába
utazott, hogy ott segítse Gunnar Lindemann kampányéban nyújtson
segítséget, ahol az eredmény már látható is, hiszen a jelölt a
vasárnapi választáson megnyerte a körzetében a választást.

Következő állomásként pedig a lengyel szövetségesek – a Młodzież
Wszechpolska – meghívásának eleget téve, Lengyelországba utaztak, ahol a téli
táborukon vettek részt a fiatalok, ahol nem csak a testüket frissítették fel, de
szellemi képzéseken is volt lehetőségük részt venni. Az egyik ilyen képzés a
lengyel-magyar barátság történetét elevenítette fel, majd Binder Csaba a Mi
Hazánk Ifjai elnöke mutatta be a szervezetet.

Jól mutatja, hogy a XXI. században is kiveszik a fiatalok a részüket a nemzet és
Európa építéséből, hiszen ők azok, akik a soha szűnni nem akaró munkát látják
abban, amiben az idősebbek már egy befejezett, kész alkotásként értelmeznek.

Ezért is fontos, hogy a szűk környezetünkben, például megyei szinten is olyan
ifjúsági csoportosulásokat működtessünk, amik kihatással lehetnek az egész
megye jövőjére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Közéleti Külföld

Interjú Binder Csabával, a Mi Hazánk Ifjai elnökével a Lengyel Függetlenség Menetéről

1. A Mi Hazánk Ifjaival csatlakoztatok a november 11-én megrendezett Lengyel Függetlenség Menetéhez. Milyen célból utaztatok ki? A Mi Hazánk Ifjai 20 fős delegációja már-már szokásosnak mondható módon vett részt idén is a Lengyel Függetlenség Menetén, amelyet november 11-én tartanak Varsóban, és amely Európa legnagyobb nacionalista felvonulása. A Marsz Niepodległości felvonulást sokadik alkalommal szervezi meg […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Felvidék Külföld Nógrád

Tiltakozott a Mi Hazánk a vasútlezárások ellen!

A Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője, Dócs Dávid és a Mi Hazánk, valamint a Mi Hazánk Ifjai szombaton tiltakozást szervezett a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal megszüntetése ellen. A tiltakozáshoz jelentős számú résztvevő mellett az esemény közben is többen csatlakoztak, látván hogy végre vannak, akik kiállnak a bezárások ellen. A szombati napon nosztalgia vonat közlekedett az augusztus elsejével a forgalom alól mentesített vonalon. […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Közéleti Külföld Történelmi

Binder Csaba beszédet tartott a Mi Hazánk 56-os megemlékezésén 3/3

„De ez az útravaló, hogyan is tud megjelenni a gyakorlatban? Sajnos 2023-ra eljutottunk odáig, hogy a magyar fiatalok, a 18 és 29 éves korosztály közel 40%-a külföldön képzeli el az életét. Ennek rengeteg oka lehet és van is, de egy biztos: ebből a generációból sokan a könnyebb utat akarják választani. De ma mi nem állnánk […]

Továbbiak