Lovak pusztulnak Rétságon

A napokban lett szerkesztőségünk figyelmes arra, hogy állatvédők
közösségi médiaoldalain megjelent egy olyan hír mely szerint több ló
is elpusztult Rétság külterületén.

Az állatvédő csoportokban nagy vita alakult ki, hogy vajon az alultápláltság,
illetve a rossz körülmények tehetnek-e az állatok elpusztulásáról. Többen
elkezdték szervezni az állatok kimentését is, a gazda kezéből.

Egy kis kutatás után találtunk rá az Ipolyinfo.com hírportálon, hogy a lovak
tulajdonosa, Hesz Mihály is megszólalt az ügyben, aki elmondta, hogy a lovak a
gánti Herczog ménesből valók, értékes, Holsteini német kancák. Elmondása
szerint magukat állatvédőknek kiadó, rafinált emberek próbálják megszerezni
tőle a lovakat, már harmadik alkalommal.

Hozzátette: „Genetikailag Magyarország egyik legértékesebb méneséről
beszélünk. Többször megjelent olyan szándék, hogy mások szeretnék
megszerezni. Utoljára olyan ajánlat volt, hogy ő elintézi, hogy elkobozzák a
lovakat egy alapítvány számára. Adjak neki egy hónapra takarmányt, meg
abrakot, majd egy hónap múlva 10 millióért visszaadja nekem a lovakat.”

Miután a különös ajánlatra nemet mondott, a lovak közül páran rejtélyes
módon elhullottak.

Állítása szerint háromszáz darab körbála áll rendelkezésére, azokból kapnak
ellátást az állatok. Azt is ismertette, hogy feltehetőleg a lovak ételébe vagy
vizébe tehettek mérget. A különös ügyben már a hatóság is vizsgálódik, ezt
maga Hesz Mihály is megerősítette.

Elmondása szerint a helyszínen járt szakemberek megállapították, hogy nem
éheznek és nem szomjaznak az állatok. Az eset után több kamerát is elhelyezett
és figyeli a lovak körüli mozgásokat, és azóta egyetlen állat sem pusztult el.

Hesz Mihály hozzátette: megvárja a hatósági vizsgálat hivatalos
következtetéseit, majd rágalmazás miatt feljelentést fog tenni.

(Fotó: Ipolyinfo.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Helyi Közéleti Nógrád

Hogyan lehetne jobb a balassagyarmati kórházi ellátás?

A Balassagyarmati Városháza egy helyi Facebook-csoportban osztotta meg a közvéleménykutatást. Mint írják, aki számára fontos a balassagyarmati kórházi ellátás, az lehetőség szerint egy kitöltéssel segítsen. „KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A KÓRHÁZRÓL Kérjük, ha Önnek fontos a kórház minél jobb működése – különösen, ha Balassagyarmaton és környékén él, ha a kórház dolgozója, vagy az elmúlt egy-két évben járó- vagy […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Nógrád

Kisiklott a vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon

Berkenye és Szokolya között egyik tengelyével kisiklott az S750-es vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon. A tizenkét utasból senki nem sérült meg. – adja hírül a MÁVINFORM. A műszaki mentés ideje alatt szünetelt a forgalom Diósjenő és Szokolya között. A Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani. A kisiklott vonat miatt a vonalon a forgalom várhatóan hétfőn, […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Heves Közéleti

Folytatódik a keresztállítási misszió Hatvanban

Kismihók Tamás a hatvani Mi Hazánk vezetője számolt be lapunknak arról, hogy vasárnap, hosszú küzdelem és munka után sikerült felállítani Hatvanban is egy kettőskeresztet, a közelgő ünnepekre való tekintettel. A Mi hazánk Mozgalom az adventi időszakban országszerte állít kettőskereszteket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az ünnep méltóságára. Így volt ez Egerben, Hatvanban, Balassagyarmaton, vagy […]

Továbbiak