Nem kap Magyarország abból a támogatásból, melyet a gabonakrízis miatt igényelt hat EU-s tagállam

Korábban írtunk arról, hogy krízisben van a magyar agrárszektor, a
korlátlanul beáramló ukrán gabona miatt. Ám most már azt is tudjuk
Dr. Nagy István interjújából, melyet az Infostartnak adott, hogy az
ennek a helyzetnek a megoldására kialakított 53 millió eurós alapból
sem kap Magyarország.

Bár a helyzet rendezésére Lengyelország, Bulgária, Csehország, Szlovákia és
Románia mellett, Magyarország is igényét nyújtotta be, de mint azt megtudtuk,
a pénzügyi segítségből csak Lengyelország, Románia és Bulgária részesül.

Az agrárminiszter kifejtette, hogy a szolidaritási folyosók végül nem váltották be
a hozzájuk fűzött reményeket, mert az ukrán gabona sok esetben nem jut el az
afrikai vagy a közel-keleti piacokra, hanem a környez országokban kerül
értékesítésre.

Ez több szempontból is aggályos, hiszen a szomszédos országban nem csak az
Európai Unió által évtizedek óta tiltólistán lévő gyomirtószerek használatosak,
hanem engedélyezett a génmódosított gabona is, mely élelmezésügyi
biztonsági kockázat. Bár a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, avagy
Nébih szigorú ellenőrzéseket hajt végre annak érdekében, hogy ezek a
termékek ne kerülhessenek a boltok piacaira, sajnos valószínűleg a sokszor
kétes eredetű, silány minőségű gabona takarmányként, esetleg feldolgozott
élelmiszerként kerülhet a piacra. ( – a szerk.)

„A bizottság azt állítja, hogy az Ukrajnából beérkező gabona nincs letörő
hatással a gabonapiaci árakra, azonban amíg a rotterdami tőzsdei ár 300
euró/tonna körül mozog, addig Magyarországon ez 217 euróra esett vissza. Ezt
nem hagyhatjuk szó nélkül, és azt súlyos szakmai tévedést sem, miszerint nem
az ukrán gabona bejövetele idézte elő ezt a nagy árcsökkenést.”

– jelentette ki Nagy István.

Kifejtette, hogy a bizottság nem szakmai, hanem politikai döntést hozott:

„Statisztikai adatokkal, számokkal bizonyítottuk, hogy igenis óriási károkat
szenvednek a magyar gazdák azért, mert a szolidaritási folyosó által bekerült
gabona nem a célországba megy, hanem Magyarországon marad.”

Forrás: 24.hu, Infostart

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Felvidék Történelmi

Szlovákia nem elszakított terület?

Szlovák államfőaspiráns: „Nem lehet a szomszédra, mint elszakított területre tekinteni. Amíg így értelmezi valaki a szomszédját, addig a történelem túszai leszünk.” A szlovák államfői posztért versenybe szálló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter a kiemelt ügyek között említette Szlovákia Magyarországgal kapcsolatos viszonyát. Külpolitikai programját bemutatva hangsúlyozta, hogy Szlovákiának a történelem jó oldalán kell állnia. Hangsúlyozta: „Szlovákia számára […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Nógrád

Komoly fennakadást okozott a hó a tömegközlekedésben

Továbbra sem járnak a buszok Csesztve és Nógrádmarcal felé. A ma hajnalra lehullott brutális mennyiségű hó, illetve az emiatt kialakult kedvezőtlen útviszonyok jelentős fennakadást okoztak Nógrád vármegye autóbusz-közlekedésében is. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a reggeli órákban 46 járat maradt ki szűkebb hazánkban! A nool.hu hírportált a Volánbusz Zrt. a következőképpen tájékoztatta: „Nógrád vármegye területén […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Nógrád

Belopta magát a közönség szívébe a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes

Az adventi várakozás jegyében repültek a szoknyák és dobbantak a csizmák a szécsényi művelődési központ színpadán megtartott évzáró műsoron szombaton. Vastapssal jutalmazta a közönség a Palóc Néptáncegyüttes ünnepre hangoló teltházas folklór műsorát. Alig maradt szabad ülőhely szombaton a szécsényi művelődési központ színpada előtt. A világot jelentő deszkákon az idén 25 éves Palóc Néptáncegyüttes hagyományos évzáró […]

Továbbiak