A Mi hazánk Mozgalom a béke pártján áll és nem hajlandó a kormány kettős kommunikációját elfogadni

Bár a kormányközeli média attól hangos, hogy a teljes ellenzék a
háború pártján áll, a Mi Hazánk Mozgalom határozat módosító
javaslata egyértelműsíteni kíván olyan részeket, melyek nyitva
hagyják a kettős kommunikáció lehetőségét a kormány számára.

Az Országgyűlés pénteken szavazott az „orosz-ukrán háború egyéves
évfordulójáról” című határozati javaslat elfogadásáról, mely sokkal inkább
állásfoglalás, mely többek közt arról szól, hogy Magyarország a béke pártján áll,
elítéljük az orosz agressziót, de az Európára, Oroszországnál nagyobb hatást
kifejtő szankciókat is, továbbá ellenezzük a szankciók bővítését, mely a
recesszióért és inflációért felelős, felszólítja a Kormányt a humanitárius
segélynyújtás folytatására, és kitér a kárpátaljai magyar férfiak besorozására is.

Ám a dokumentum azt mutatja, hogy az állásfoglalásban itt-ott hiányzik az
egyértelműség, és bár a kezdeményezés nemes és a Mi Hazánk Mozgalom
képviselői bizonyos részekkel egyet tudnak érteni, amíg ezeket nem
módosítják, nem tudnak asszisztálni a javaslathoz.

De mik is ezek a módosítások? A Mi Hazánk frakciója által benyújtott módosító
javaslatot átnézve, a következő példákat emelnénk ki:

Az 5-ös pont szerint „Magyarország a háború kirobbanása óta történelmének
legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hajtja végre. Felhívjuk a
kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából
menekültek megsegítését.”

A Mi Hazánk ezt úgy látta, szükséges kibővíteni azzal, hogy „Ugyanakkor amíg
keleti szomszédunk semmibe veszi a humanitárius segítségnyújtásunkat és két
lábbal tiporja a területén élő magyar kisebbség jogait – szó szerint felszámolja
azt, s magyartalanítja a régiót -, felhívjuk a Kormányt, hogy egyetlen forinttal se
támogassa Ukrajnát, s közvetve a háborút, melyhez bár közünk nincs, de abban
magyar katonák esnek el.”

Érthető, hiszen ez a háború nem nemzettársaink háborúja, nem önszántukból
költöztek Ukrajnába, hanem elcsatolták őket. A 6-os pont módosítójavaslata
szerint az 1991-es népszavazáson nagy többséggel szavaztak a kárpátaljaiak az
önrendelkezés mellett, sőt Beregszász környékén a magyar területi autonómiát is biztosítania kell az ukrán kormánynak. – Ez egy legitim népszavazás volt, melyet most két lábbal tipor Zelenszkij kormánya.

A dokumentumot két önálló ponttal is kiegészítették, a 9-essel, mely szerint
„Végül felszólítjuk a magyar kormánypártokat és ellenzéki pártokat egyaránt,
hogy hazánk és nemzetünk érdekeit szem előtt tartva csak olyan feltételeknek
tehetünk eleget, melyek biztosítják országunk és nemzetünk minden tagjának
védelmét, annál is inkább, mivel az első két világégés, habár kiváltói nem, de
egyértelmű kárvallottjai mi voltunk, s nem szeretnénk, ha a történelem
megismételné önmagát. Történelmünket tekintve nem kérhetünk egy olyan
megoldásból, melynek ismételten a magyar nemzet lenne kárvallottja.

Illetve fontosnak tartották leszögezni, hogy egy ilyen határozatban külön
pontként a következő mondat le legyen írva:

„Ez nem a mi háborúnk és még csak nem is ukrán-orosz háború, hanem az
Amerikai Egyesült államok és Oroszország ütközött össze.”

A teljes dokumentum egyébként a parlament.hu felületen is megtalálható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Nógrád

Négylábú áldozata van egy családi ház tűzesetének

Kigyulladt egy családi ház szobája teljes terjedelmében Nézsán tegnap délután, riasztották a tűzoltókat. A lánglovagok a helyszínre kérték az áramszolgáltató szakemberét is. A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott hivatalvezetője, Tóth-Szikora Viktória arról tájékoztatta a nool.hu hírportált, hogy szerdán a nézsai Dózsa György úton egy családi ház egyik szobája teljes terjedelmében égett. Kifejtette: „A tulajdonos egyedül […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Egyéb kategória Helyi Közéleti

A WHO pandémiaszerződés aláírása ellen tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom

Dúró Dóra és Toroczkai László közös sajtótájékoztató keretein belül adtak hangot a WHO pandémiaszerződés aláírásával kapcsolatos kétségeiknek. Elmondták, hogy egészen elképesztő, hogy amíg a Fidesz a szuverenitás fontosságáról beszél, addig most készülnek a nemzetállamok intézkedéseit felülíró szerződés aláírására, egy olyan szervezettel, melynek vezetői nem választópolgárok által lettek megválasztva. Arról is szót ejtettek, hogy a Tedrosz […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Heves Közéleti

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom Egerben

Egy sajtótájékoztató, majd egy lakossági fórum keretein belül mutatta be Virradat Program nevű pártprogram-füzetét, azon belül pedig ifjúságpolitikai javaslatait a Mi Hazánk Mozgalom Heves vármegyei elnöke, dr. Pápai Ákos, valamint a Mi Hazánk Ifjai alelnöke, Cservenák Mihály György. A párt és az ifjúsági szervezet többek között a fiatalok megélhetési problémáira szeretne választ adni. Dr. Pápai […]

Továbbiak