A tiszta víz emberi jog, a jelen vízgazdálkodása a jövő kulcsa

A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője beszédében
elmondta, hogy napjainkban a vízkészlet megóvása olyan égető
kötelesség, melyre már a tavalyi súlyos aszály is felhívta a figyelmet
egyúttal olyan mulasztásokra világított rá, melyeket minél előbb
orvosolni kell. Beszédében kifejtette, hogy a vízkészletünk megóvása
nemzeti érdek, ezért nem engedhető meg az a luxus, hogy több vizet
hagyjunk kifolyni az ország területéről, mint amennyi beérkezik.

Azt is hozzátette, hogy a már így is nehéz vízügyi helyzetet tovább rontják a
kutak bejelentésével és a víziközmű állapotával kapcsolatos költségek, illetve a
tény, hogy egy vízben gazdag medencében félsivatagos területek alakultak ki a
csatornarendszer ni nem építettsége miatt.

A kutak helyzetéről azt mondta, hogy bár megnyugtatónak tartja, hogy a
miniszterelnök azt mondta, hogy a kutak megadóztatásának legnagyobb
ellensége ő maga, mégsem nézhető karba tett kézzel az, hogy a kutak
bejelentésének költsége a tulajdonosokat terheli mely akár bizonyos esetekben
milliós költségekre is rúghat. Ehhez hozzá fűzte, hogy kísértetiesen hasonlít az
eset a kovid idején az önkormányzatokra tolt terhekre. hozzáfűzte:
„Magyarország Alaptörvényében is szerepel az, amit az ENSZ közgyűlése is
kimondott 2010-ben; a tiszta víz és ivóvíz mindenki alapvető emberi joga.”

Arról is hosszasan értekezett a képviselő, hogy a víziközmű állapota siralmas
állapotban van, és szakmában dolgozó forrásai elmondása alapján napi szinten
okoz problémát a rendszer állapota. Ennek orvoslására pedig azzal a javaslattal
élt, hogy a kormány csoportosítson át forrásokat a víziközmű állapotának
feljavítására, és az értékes vízkincs Magyarországon való tartására.

A témában egyébként már többször is felszólaló képviselő már korábban is
hangsúlyozta, hogy a homokhátsági csatornarendszer, de az egész alföldet
behálózó csatornarendszerek kiépítése illetve kiépítésének a befejezése igen
szükségszerű állapotba lépett át, illetve a már meglévő csatornarendszerek
karbantartása és használatba vétele fontos lépés lenne a magyar agrárium
szempontjából, hogy Magyarország élelmiszerügyileg önellátó lehessen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Közéleti Nógrád

Balassagyarmaton is létezik a harmadik út

Dócs Dávidék meghívást kaptak egy balassagyarmati kutyamenhelyre. Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője kifejtette: „Minden körzetbe el szeretnénk vinni a Mi Hazánk programját, így a balassagyarmatiakhoz is. Mi szeretnénk, hogy ha a politikai kultúrában meghonosulna az, hogy miben tudunk adni, segíteni a másiknak ahelyett, hogy politikai iszapbirkózást folytatnánk és azzal lennénk elfoglalva, hogy […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Közéleti

Dócs Dávid közleményt írt a vízgazdálkodásról

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője közleményt írt a vízgazdálkodással kapcsolatban. „Hazánkban a víz helyett már az aszály az úr! Nem tett semmit a kormány a vízmegtartás érdekében, ezért ismét a gazdák nyakán az aszály! Mára a mezőgazdasági termelés nem csak a változó gazdasági körülmények, az elszabadult inputanyag árak és az elhibázott politika […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Közéleti

Meglőtték a szlovák miniszterelnököt

Több lövés érte Robert Fico szlovák miniszterelnököt a nyitrábányai (Handlova) kihelyezett kormányülés után. A miniszterelnök állapota súlyos, ugyanis a gyomrán és a mellkasán érte találat. A rendőrök azóta elfogták a merénylőt, amelyről videó is készült. Kiemelt kép: magyarnemzet.hu Székesi Marcell View all posts

Továbbiak