Növekszik a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma Magyarországon

Elfogtak egy pécsi drogdílert, aki 8 millió forint értékben kívánt értékesíteni nagyjából 2500 adag drogot egy jelenleg is zajló hazai fesztiválon. Nem elszigetelt eset, hogy Magyarországon is felbukkannak a nagyobb tételben drogot értékesítő dílerek. Budapesten a belvárosban szinte napról napra előfordul, hogy a kikapcsolódni vágyó fiatalok mellett egyszer csak megjelenik egy igénytelenül öltözködő alak és „kiváló minőségű cuccot” kínál nekik.

Ez persze még mindig távolinak tűnik, hiszen a vidéket a főváros problémái ritkán érintik. Ám ez sajnálatosan az egész országban elterjedt és nem egyedülálló, hogy az alacsonyabb életszínvonalon élő cigányok, vagy a hippi szellemben élő fiatalok vidéki kisvárosokban is ezzel próbálják a kenyerüket megkeresni. Ez önmagában nem is lenne akkora probléma, hiszen csak egy ideális világban nem kell a bűnözés és a drogárusítás ellen harcolnia a rendőrségnek, viszont az már sokkal nagyobb gondot okoz, hogy a magyar rendfenntartásban jelentkező állományhiány miatt, nem tudják ezt a problémát kiemelt figyelemmel kísérni.

A drog használata elsősorban azért probléma, mert rettentően addiktív, így egy felhasználó jövője, egzisztenciája, kapcsolatai könnyen rámehetnek arra, ha csak az élevetet, az eufóriát hajszolja. Ez alól a marihuána sem kivétel. Sokan azzal hitegetik magukat, hogy az egészséges, kikapcsolja az agyat, megszünteti a stresszt, vagy csak egyszerűen a „csak jól akarom magam érezni” gondolatmenet megszállottjai. Sokak a füvet kapudrognak tartják, mások szerint éppen olyan addiktív, mint bármelyik másik drogtípus, mivel eleve úgy áll hozzá a kipróbálója, hogy „ezzel még nincs vége a világnak, különben is ártalmatlan, bármikor le lehet szokni róla”.

Ám a statisztikák szerint ez nem így van. A Távközlési Iroda egy grafikonon össze is foglalta, hogy az elmúlt években hogyan nőtt a droggal kapcsolatos bűncselekmények száma. És bár volt kiugró időszak, az általános statisztika azt mutatja, hogy sajnos ez a tendencia egyre növekszik. És ahol a bűncselekmények száma nő, ott bizony a fogyasztóké is.

Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI

A védekezés egy ilyen globális probléma ellen nem egyszerű, hiszen a legnagyobbaktól a legkisebbekig mindenki próbálja a bevételeit növelni. A magyar rendőrség pedig sajnálatosan nincs abban a helyzetben, hogy még nagyobb energiákat fektessen a drogkereskedők elfogásába. Az igazi megoldást az jelenthetné, ha a társadalom immunrendszere megerősödne, melyben a szülőknek, tanároknak és a felnőtteknek is szerepük van. A gyermekeket arra nevelni, hogy ne tartozzanak olyan társasághoz, ahol drogot használnak, vagy hogy a saját baráti köreikből zárják ki az ilyeneket, mindennek az alapját jelentené. Ahogy a gyilkosokat, a pedofilokat, a rablókat is kizárja magából egy egészséges társadalom, úgy az ehhez hasonló „rohadó foltokat” is el kell távolítani. Nem diszkriminációból, vagy gyűlöletből, hanem azért, hogy a társadalmat ne fertőzzék, a befolyásolható embereket ne találják meg, ne terjedhessen ez a probléma.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Helyi Közéleti Nógrád

Hogyan lehetne jobb a balassagyarmati kórházi ellátás?

A Balassagyarmati Városháza egy helyi Facebook-csoportban osztotta meg a közvéleménykutatást. Mint írják, aki számára fontos a balassagyarmati kórházi ellátás, az lehetőség szerint egy kitöltéssel segítsen. „KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A KÓRHÁZRÓL Kérjük, ha Önnek fontos a kórház minél jobb működése – különösen, ha Balassagyarmaton és környékén él, ha a kórház dolgozója, vagy az elmúlt egy-két évben járó- vagy […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Nógrád

Kisiklott a vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon

Berkenye és Szokolya között egyik tengelyével kisiklott az S750-es vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon. A tizenkét utasból senki nem sérült meg. – adja hírül a MÁVINFORM. A műszaki mentés ideje alatt szünetelt a forgalom Diósjenő és Szokolya között. A Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani. A kisiklott vonat miatt a vonalon a forgalom várhatóan hétfőn, […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Heves Közéleti

Folytatódik a keresztállítási misszió Hatvanban

Kismihók Tamás a hatvani Mi Hazánk vezetője számolt be lapunknak arról, hogy vasárnap, hosszú küzdelem és munka után sikerült felállítani Hatvanban is egy kettőskeresztet, a közelgő ünnepekre való tekintettel. A Mi hazánk Mozgalom az adventi időszakban országszerte állít kettőskereszteket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az ünnep méltóságára. Így volt ez Egerben, Hatvanban, Balassagyarmaton, vagy […]

Továbbiak