Kevés szomorúbb esemény van egy közösség életében – legyen az család, vármegye vagy ország – mint a szétszakítás, az egymástól való erőszakos elválasztás. 1920-ban nem csak az országot darabolták fel, hanem szűkebb közösségünket, Nógrád vármegyét és palócországot is ketté választották az idegen hatalmak.
De vajon milyen hatásai voltak egy ilyen szűk közösségben a szétszakításnak? Erről kérdeztem Harth Tamás történészt, a Palóc Múzeum kurátorát, a ma nyitó Trianon 103 kiállítással kapcsolatban, mely június 29-én 17:00-tól lesz látogatható.
Elmondása szerint a kamarakiállítás több szempontból is rendhagyó lesz, először is mert ez egy elmaradás a centenáriumról, hiszen a koronavírus miatt a békediktátum századik évfordulójáról nem lehetett méltóképp megemlékezni. Másodsorban pedig azért, mert kevés tárgyi emlék maradt fent a korszakból, ami van, az jellemzően az irredentizmus és a visszacsatolás témakörébe tartozik.
Természetesen egy ritkán kutatott vagy tárgyi emlékek híján lévő korszakot nehéz bemutatni, ezért is lesz izgalmas a tárlat, hiszen mikrotörténetekkel tarkítva, interaktivitást is igyekeznek belecsempészni.
Azt is megtudhattuk, hogy „Az Ipoly folyó központi szerepet kap majd a kiállításon, hiszen nem csak Balassagyarmatot, a vármegyét, de a palócságot is kettéválasztó vonalként értelmezhető”
A tárlaton egyébként kettő irányban lehet elindulni, mely a vármegye északi, szlovák befolyás alá kerülő és a déli, anyaországnál maradt részét is bemutatja, de találkozhatunk felülbélyegzett pénzzel, a revízióval, és olyan térképpel is, mely egymás mellett mutatja meg a kettévágott vármegyét.
A Palóc Múzeum egyébként a következőket írta a kiállításról:
„Az első világháborúból vesztesként kikerülő magyar nemzet a béketárgyalások során nem
számíthatott sok jóra a győztes nagyhatalmak, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia
területén osztozkodó utódállamok részéről. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum
azonban a legpesszimistább várakozásokat is felülmúlva az addig elképzelhetetlent tette
valóságossá: az ezeréves magyar állam területének több mint kétharmadát elcsatolva közel
három és fél millió magyart kényszerített kisebbségi létbe, idegen országok fennhatósága alá.
Az esetek döntő többségében a nyelvi-etnikai szempontokat figyelmen kívül hagyó,
mindenfajta gazdasági, közlekedési infrastrukturális ésszerűséget mellőző, újonnan meghúzott
államhatárok, közvetve vagy közvetlenül, területenként más-más mélységben, de –
hasonlóképpen az ország összes érintett településéhez – Balassagyarmatra is rendkívül
negatívan hatottak.
Az ország centrumából hirtelen a határszélre került nógrádi megyeszékhelynek katasztrofális
politikai-gazdasági körülmények között kellett megőriznie közigazgatási, kulturális, gazdasági
és piaci pozícióit. Az Ipoly folyón túli területekkel elvesztek szőlőskertjei, gyümölcsösei,
termékeny szántóföldjei. Ugyanakkor a városi határ ötödének elvesztésénél sokkal
súlyosabban érintette gazdaságát, kereskedőit és iparosait az északi területek elcsatolása, ami
csak a piaci vonzáskörzetet tekintve 47 települést jelentett. Balassagyarmat és a környező
falvak között évszázadok alatt kialakult termékcsere, természetes munkamegosztás,
munkahelyek kerültek veszélybe. A trianoni határ mesterséges akadályként szelte ketté az itt
élők családi, rokoni kapcsolatait, mozgásterüket korlátozta. Birtokaik, munkalehetőségeik új
államhoz kerülésével megélhetésük bizonytalanná vált.
A békeszerződés aláírását követő hatodik évben a balassagyarmati képviselő testület így
értékelte a kialakult helyzetet: „A határmegvonás éppen azon községeket szakította el tőlünk,
amelyek földrajzi helyzetüknél fogva kénytelenek voltak Balassagyarmat felé gravitálni, s …
oly községeket hagyott meg nekünk Trianon, amelyek részint Vácnak, részint Aszódon
keresztül mindég Budapesttel tartottak fenn kereskedelmi összeköttetést.”
A jövőnek szóló elképzelések, például a csábi fára éppen csak kiépülő faipar, vagy a kürtösi
szénhez vezető iparvasút terve értelmüket vesztették. Az 1920-as évek végére már
egyértelműen érzékelhetővé vált: Balassagyarmat korábbi vonzereje megszűnt, az első
világháború előtti évtizedekben még dinamikusan növekvő népessége a stagnálás útjára lépett.
Az országcsonkítás előtt városunk északi vonzáskörzetéhez tartozó, a békediktátum
értelmében a Csehszlovák Köztársasághoz kerülő Nógrád és Hont vármegyerészekben élő
magyar honfitársaink kitaszítottakká, idegenekké váltak saját szülőföldjükön.
Kiállításunkban a trianoni tragédiára emlékezve, döntés elé állítjuk a Kedves Látogatót, hogy
az elválasztás szimbólumává váló Ipoly folyó jobb vagy bal partján elindulva, a magyar,
avagy a csehszlovák oldalra kerültek szemszögéből tekint vissza a bő egy évszázaddal ezelőtt
történtekre.
Kiállításunkban – megemlékezve a 103 évvel ezelött történtekről – bemutatjuk a korszak
tárgyi emlékeit.
Egyúttal döntés elé állítjuk a Kedves Látogatót, hogy az elválasztás szimbólumává váló Ipoly
folyó jobb vagy bal partján elindulva, a magyar, avagy a csehszlovák oldalon rekedtek
szemszögéből tekint vissza a Balassagyarmaton történtekre.”
További kiállításokról ITT tájékozódhat.
Kiemelt kép: Wikipédia
