
Nagy nyilvánosság, ám alacsony résztvevőszám mellett ismét megrendezte a Momentum a most már rutinnak mondható Nyitottpályás Kordonbontás cirkuszi számát pénteken. Persze a lendület már elfogyott a bohóckodásból, de a baloldali kordonbontók még mindig nem értik, hogy a magyar néplélek nem erre kíváncsi.
Megérthető, hogy külföldi pénzen nevelkedett baloldaliak nem értik, hogy mik a magyarság legnagyobb problémái, de azért ennyi sikertelenség után észbe lehetne kapni, hogy „Ácsi, ácsi! Biztosan ezzel szolgáljuk a nemzetet?”
Bár a cirkuszt elméleti síkon az oktatáspolitika érdekében csinálták, de a hiba a gépezetbe akkor csúszott, amikor úgy gondolták, hogy ez a mód lesz a megfelelő. El kell szomorítanom a Momentum képviselőit: A kordonok nem állnak az oktatás útjában. A státusztörvény, a deviancia, a mindent csak elutasítani képes magatartás annál inkább.
A politika a kétoldalú kommunikációról is szól, tehát célravezetőbb, ha a képviselők nem csak azokat a lózungokat durrogtatják, amik éppen eszükbe jutnak, és nem mindent olyan pénzekből akarnak megvalósítani, amit ők maguk sem tudják, hogy honnan lehet előteremteni, hanem ha egy problémát kiemelnek, akkor ésszerű lenne jelezni, hogy honnan, milyen forrásból lehet azt megtenni.
Természetesen az Európai Unió által ki nem fizetett EU-s pénzek bojkottálása sem segít hiszen jócskán lecsökkenti a költségvetést. Nem csak azért, mert ezek a pénzek szerződés szerint járnak Magyarországnak, de azért is, mert ennek egy jókora hányadát a magyar állam évről-évre be kell fizesse az Uniónak.
Az oktatást pedig nem kizárólag a tanári bérek növelésével kell megoldani, ugyan úgy szükség van felsőoktatásra minden vármegyében, még Nógrádban is, melynek érdekében Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és Nógrád vármegyei lakos többet tett, a felszólalásaival, mint a Momentum az oktatásért a kordonbontásokkal és a bojkottal.
Az elmúlt hónapokban nyolcszor megrendezett 2030-ban (Fekete-Győr András után szabadon – a szerk.) már-már olimpiai számmá emelkedő bohócparádé, iskolapéldája (ha már oktatásügy – a szerk.) annak, hogy mit jelent politikai érzék nélkül politizálni.
Kiemelt kép forrása: momentum.hu (április 5.)