Ellopta, majd beépítette saját ingatlanába az ablakot egy salgótarjáni férfi

A Police.hu tájékoztatása szerint három helyi lakos ellen folyik eljárás, mivel azok egy közeli építkezési területre betörtek, majd több szerszámgépet, illetve építőanyagot is eltulajdonítottak onnan.

Kép forrása: Police.hu

A három elkövető 2023. június és július hónapban – közös elhatározásból, lopási szándékkal – több alkalommal megjelent Salgótarjánban egy építkezési területen. A 28 és 22 éves férfi, illetve a fiatalabb terhelt 21 éves felesége a területet határoló kapuról a lakatot leverte és több zsák ragasztóanyagot, cementet és gipszkarton rögzítésére szolgáló fém profilt vitt el jogtalanul, amellyel közel 800.000 forint értékben okoztak kárt a sértettnek. – adja hírül a police.hu

A nyomozás alatt kiderült, hogy a 28 éves gyanúsított – aki feltehetően másodállásban betörő, vagy csak a felújítás költségein akart spórolni kicsit – az építkezés területén többször is járt eltulajdonítás szándékával, (hogy finoman fogalmazzak – a szerk.) ahonnan műanyag ablakot és aggregátort is sikerült hozzáadni a családi eszköztárhoz. természetesen mindezt spórolási szándékkal, hiszen 1.063.000 forint összegben sikerült megtennie. Az ablakot annak rendje és módja szerint pedig beépítette a saját hálószobájába mégiscsak fontos a „rendeltetésszerű használat”.

Mint az kiderült, a nyomozók a három salgótarjáni lakost lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A 22 éves férfit és feleségét a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és mivel a nővel szemben más vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt több eljárás is folyamatban van előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

Kép forrása: Police.hu

Kiemelt kép: Police.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Nógrád

Négylábú áldozata van egy családi ház tűzesetének

Kigyulladt egy családi ház szobája teljes terjedelmében Nézsán tegnap délután, riasztották a tűzoltókat. A lánglovagok a helyszínre kérték az áramszolgáltató szakemberét is. A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott hivatalvezetője, Tóth-Szikora Viktória arról tájékoztatta a nool.hu hírportált, hogy szerdán a nézsai Dózsa György úton egy családi ház egyik szobája teljes terjedelmében égett. Kifejtette: „A tulajdonos egyedül […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Egyéb kategória Helyi Közéleti

A WHO pandémiaszerződés aláírása ellen tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom

Dúró Dóra és Toroczkai László közös sajtótájékoztató keretein belül adtak hangot a WHO pandémiaszerződés aláírásával kapcsolatos kétségeiknek. Elmondták, hogy egészen elképesztő, hogy amíg a Fidesz a szuverenitás fontosságáról beszél, addig most készülnek a nemzetállamok intézkedéseit felülíró szerződés aláírására, egy olyan szervezettel, melynek vezetői nem választópolgárok által lettek megválasztva. Arról is szót ejtettek, hogy a Tedrosz […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Heves Közéleti

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom Egerben

Egy sajtótájékoztató, majd egy lakossági fórum keretein belül mutatta be Virradat Program nevű pártprogram-füzetét, azon belül pedig ifjúságpolitikai javaslatait a Mi Hazánk Mozgalom Heves vármegyei elnöke, dr. Pápai Ákos, valamint a Mi Hazánk Ifjai alelnöke, Cservenák Mihály György. A párt és az ifjúsági szervezet többek között a fiatalok megélhetési problémáira szeretne választ adni. Dr. Pápai […]

Továbbiak