Kedvelt helyszín Cserháthaláp a gyerekek körében

Cserháthaláp a héten ismét megtelt gyermekzsivajjal, hiszen a Pajtárs Gyermekmozgalom egyik táborának ez a település adott otthont.

„A Mi Hazánk Mozgalom által létrehozott Pajtárs Gyermekmozgalom célja, hogy táborainkban a gyermekek olyan baráti kötelékekre tehessenek szert, melyeket akár egy életen keresztül is megtartanak, függetlenül attól, hogy milyen távol élnek egymástól. Fontos szempont, hogy amellett, hogy jól érzik magukat a táborozók, megismerkedjenek nemzetünk értékeivel, a hagyományaival, és a gúnyhatárokon túli, ma már távolinak tűnő világgal és tudatosítsuk bennük az összetartozás értékét.” – fogalmazott portálunknak Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője.

Vasárnap a Parlament került bemutatásra, ahol a túra végén Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője pár lelkesítő szóval engedte útjára a két táborhelyszínre tartó csapatokat. Így míg az egyik csoport Homorúdra, a másik Cserháthalápra vette az irányt.

Táborozók a Parlamentben. Fotó: Dolla Jakab

A cserháthalápi táborozók változatos programokban vehettek részt, várakat hódítottak meg, rókát vadásztak – persze nem igazit – tábortűznél sütögettek, habszivacs kardokkal vívtak és így tovább.

A jókedvnek még a kedden rosszra forduló idő sem állhatta útját, hiszen a programok kisebb változtatásokkal, de meg lettek tartva. Különösen közkedvelt volt a lovaglás, ahol Dócs Dávid lovain mehettek egy-egy kört a táborozók.

Ez is érdekelheti: Helyi adottságokat kihasználva szeretnének együttműködni Nógrád vármegyei önkormányzatok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Felvidék Történelmi

Szlovákia nem elszakított terület?

Szlovák államfőaspiráns: „Nem lehet a szomszédra, mint elszakított területre tekinteni. Amíg így értelmezi valaki a szomszédját, addig a történelem túszai leszünk.” A szlovák államfői posztért versenybe szálló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter a kiemelt ügyek között említette Szlovákia Magyarországgal kapcsolatos viszonyát. Külpolitikai programját bemutatva hangsúlyozta, hogy Szlovákiának a történelem jó oldalán kell állnia. Hangsúlyozta: „Szlovákia számára […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Nógrád

Komoly fennakadást okozott a hó a tömegközlekedésben

Továbbra sem járnak a buszok Csesztve és Nógrádmarcal felé. A ma hajnalra lehullott brutális mennyiségű hó, illetve az emiatt kialakult kedvezőtlen útviszonyok jelentős fennakadást okoztak Nógrád vármegye autóbusz-közlekedésében is. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a reggeli órákban 46 járat maradt ki szűkebb hazánkban! A nool.hu hírportált a Volánbusz Zrt. a következőképpen tájékoztatta: „Nógrád vármegye területén […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Nógrád

Belopta magát a közönség szívébe a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes

Az adventi várakozás jegyében repültek a szoknyák és dobbantak a csizmák a szécsényi művelődési központ színpadán megtartott évzáró műsoron szombaton. Vastapssal jutalmazta a közönség a Palóc Néptáncegyüttes ünnepre hangoló teltházas folklór műsorát. Alig maradt szabad ülőhely szombaton a szécsényi művelődési központ színpada előtt. A világot jelentő deszkákon az idén 25 éves Palóc Néptáncegyüttes hagyományos évzáró […]

Továbbiak