XVII. Nógrádi Vármegyenap

Megrendezésre került a XVII. Nógrádi Vármegyenap, melynek Kazár település adott otthont. A rendezvény a Madách-emlékév tiszteletére lett szervezve, ami az író születési évének 200. évfordulóját ünnepli.

Az immár hagyományként megrendezett találkozó a palóc és Nógrád vármegyei szokásokat és tradíciókat karolja fel családias kereteken belül. Ezt számos olyan program biztosítja, amik egyszerre adnak lehetőséget a kikapcsolódásra és a közösségépítésre. Az esemény fő célja, hogy a régió lakosai együtt ünnepeljék hovatartozásukat és a palóc virtust.

Dócs Dávid Országgyűlési képviselő

9 órakor indult a hivatalos program a Szent Ilona-templomban egy misével, ezt követően a művelődési házban ülésezett a Nógrád Vármegyei Önkormányzat által szervezett közgyűlés.

Szent Ilona templom

A közgyűlés

A nyitóbeszédek sorát Gecse Ákos, a település polgármestere nyitotta meg. Beszédében kifejtette a tradíciók fontosságát.

Egy nép kultúra nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül

Ezután Harrach Péter az Országgyűlés korábbi alelnöke osztotta meg gondolatait. Beszédében a múltba való visszatekintés fontosságára tért ki, véleménye szerint nem a fejhajtás, hanem a küzdelem és bizalom üzeneteként kell tekinteni a múltra.

Harrach Péter

A következő szószónok Becsó Zsolt országgyűlési képviselő volt. 3 kérdésre tért ki:

  • Miről szól a nap?
  • Miért pont ekkor?
  • Miért is itt?

Válaszában a nógrádi identitástudatot és a helyi büszkségeket fejtette ki. Ilyenek például Hollókő, a legbátrabb város és a Tenkes kapitánya. Kiemelte, hogy szükségünk van példaképekre, mint II. Rákóczi Ferenc. Hozzá köthető a Vármegyenap szeptember 16-i dátuma, ugyanis 1705-ben Szécsényben ülésezett az országgyűlés ahol vezérlő fejedelemmé választották.

Budai László, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja bejelentett 2 különdíjat a Madách irodalmi vetélkedőre. Egy Nógrád vármegyeit és egy történelmi Nógrád vármegyeit, melyek nyertesei a csíksomlyói búcsúra nyerhetnek ingyen utazást.

Juhász Péter besztercebánya megye alelnökének beszéde után, a Nógrád vármegyei közgyűlés elnöke Skuczi Nándor mondta el ünnepi beszédét. Kitért a vármegye kifejezés Szent István kori eredetére:

„Jó, hogy újra hűek vagyunk hagyományainkhoz”

A helyszínről, Kazárról is szót ejtett, mégpedig a címeréről, mely egy honfoglaláskori magyar íjat tartalmaz, bevezetve a Fehér Farkast (Mónus Józsefet), aki nemrég világrekordot döntött íjászatban, ahol több, mint egy kilométer messzire lőtt nyilával. A közgyűlés elnöke szerint életre kellene kelteni a címerben található magyar íjat.

Skuczi Nándor kifejtette véleményét az ujmarxista világelittel szemben is, e szegmensében említette a konzumizmus problémáit és a davosi világgazdasági fórumot is. Az USA által vizualizált Európai Egyesült Államok gondolatát is elvetette, és bíztatott, hogy a technikai előny ellenére ne adjuk fel a harcot a cenzúra és a mesterséges intelligencia ellen.

Skuczi Nándor

Az nyitóbeszédek után a Nógrád Táncegyüttes mutatta meg, milyen is az igazi palóc nemzeti tánc. Elsőként egy felsőzagyvai, utána pedig egy tiszavasvári tánccal kápráztatták el a közönséget.

Díjátadó

Számos példaértékű nógrádi lakos nyújtott ezévben is kimagasló teljesítményt különféle területeken.

Nógrád Vármegye Díszpolgára

  • Ponyi Béla
  • Palánki Ferenc

Szontágh Pál díj

  • Bodor Ernőné
  • Baksa Sándor

Bérczy Károly díj

  • Velenczei Ádám
  • Dornyai Sportegyesület

Szondi György díj

  • Nógrád Vármegyei Katarsztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség
  • Nagy Tivadar

Gazdaságért díj

  • M-Technologies Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft.
  • Nordtechnik Kft.

Sajtó díj

  • Ipolyinfo.com térségi hírportál

Nemzetiségekért díj

  • Komjáthi Gáborné
  • Virág István

Perliczi János díj

  • Dr. Sojnóczki Sándor
  • Dr. Póczi Magdolna Éva

Veres Pálné díj

  • Velki Róbertné
  • Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

Salkaházi Sára díj

  • Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Nógrád Megyei Közhasznú Egyesülete
  • Szélesné Szőke Csilla Erika

Nógrád Vármegyéért díj

  • Ágoston László
  • Dr. Bagó József
  • Dr. Forrási Ottokár Antal
  • Dr. Kiss. P. János Péter
  • Juhász Ferenc
  • Katona Miklósné
  • Kovács István
  • Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete
  • Pribelszki Tamás
  • Reznicsek Ferenc Pálné
  • Tari Miklós
  • Vályi-Nagy András

Nógrádikumok

A személyes teljesítmények mellett külön kategóriát tartottak az „értékeknek” Nógrádikum névvel.

  • A Hazatérés és emlékezete Somoskőújfalun
  • Katonai hősi temető (Balassagyarmat)
  • A Balassa család kiemelkedő tagjainak szellemi és épített öröksége
  • Az egykori vármegyei közigazgatást reprezentáló balassagyarmati középületek
  • A kisvárosi életforma és polgárosodás emlékét őrző 18-19. századi főutcai épületsor
  • Közös szellemi örökségünk – Nagy Iván, Ligeti Lajos és Manga János tudományos munkássága
  • Közös szellemi örökségünk – Rózsavölgyi Márk és Kondor Ernő zenei munkássága
  • A népművészeti hagyomány megőrzői és továbbvivői, Egri Istvén fafaragó és Sasvári János bútorfestő munkássága
  • Nógrádi várjátékok
  • A palóc identitás kifejezője: a Szent Anna Napi Palóc Búcsú

A díjak átadása után a Vármegyenap számos előadással várta az ellátogatókat, este pedig egy Bikini koncerttel zárult a hivatalos program.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Nógrád

Négylábú áldozata van egy családi ház tűzesetének

Kigyulladt egy családi ház szobája teljes terjedelmében Nézsán tegnap délután, riasztották a tűzoltókat. A lánglovagok a helyszínre kérték az áramszolgáltató szakemberét is. A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott hivatalvezetője, Tóth-Szikora Viktória arról tájékoztatta a nool.hu hírportált, hogy szerdán a nézsai Dózsa György úton egy családi ház egyik szobája teljes terjedelmében égett. Kifejtette: „A tulajdonos egyedül […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Egyéb kategória Helyi Közéleti

A WHO pandémiaszerződés aláírása ellen tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom

Dúró Dóra és Toroczkai László közös sajtótájékoztató keretein belül adtak hangot a WHO pandémiaszerződés aláírásával kapcsolatos kétségeiknek. Elmondták, hogy egészen elképesztő, hogy amíg a Fidesz a szuverenitás fontosságáról beszél, addig most készülnek a nemzetállamok intézkedéseit felülíró szerződés aláírására, egy olyan szervezettel, melynek vezetői nem választópolgárok által lettek megválasztva. Arról is szót ejtettek, hogy a Tedrosz […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Heves Közéleti

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom Egerben

Egy sajtótájékoztató, majd egy lakossági fórum keretein belül mutatta be Virradat Program nevű pártprogram-füzetét, azon belül pedig ifjúságpolitikai javaslatait a Mi Hazánk Mozgalom Heves vármegyei elnöke, dr. Pápai Ákos, valamint a Mi Hazánk Ifjai alelnöke, Cservenák Mihály György. A párt és az ifjúsági szervezet többek között a fiatalok megélhetési problémáira szeretne választ adni. Dr. Pápai […]

Továbbiak