
Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy Pintér Sándor azt ígérte, hogy két hét alatt rend lesz. Ezzel szemben a közbiztonság állapota nem javult az elmúlt három ciklusban.
A képviselő hozzátette, hogy a napokban a Nógrád vármegyei Jobbágyiban történt egy súlyos eset, melyben egy idős hölgyet, saját ingatlanjában, fényes nappal támadott meg egy harminckét éves bűnöző.
A közleményben kitért arra is, hogy a Mi Hazánk Mozgalom programja nem csak a közbiztonság megerősítésére, de a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetne. Ezen felül a büntetési tételek kiszabását is szigorítaná, a legkiszolgáltatottabbakkal szemben. Továbbá hozzátette, hogy szorgalmazzák a csendőrség visszaállítását.
A teljes közlemény alább olvasható.
KÖZLEMÉNY
„Két hét helyett tizenhárom év is kevés volt a rend megteremtéséhez!
A Nógrád vármegyei Jobbágyi az elmúlt hetekben is a közbiztonság tarthatatlan helyzete miatt került a médiába. Egy harminckét éves bűnöző tört be egy idős nénihez, akit súlyosan bántalmazott, majd ezután kirabolt.
Pintér Sándor belügyminiszter 2010-ben azt ígérte két hét alatt rend lesz az országban, azonban láthatjuk ebből a felháborító esetből is, hogy ehhez három kormányzati ciklus is kevés volt az Orbán-kormánynak. Magyarországon továbbra sincs közbiztonság, hiszen védtelen idős magyar embereket támadnak meg fényes nappal a saját ingatlanjukban, nem becsülve egész életük munkája által megteremtett értékeiket sem.
A Mi Hazánk Mozgalom programja – a kormány be nem tartott ígéretével szemben – megerősíteni a közbiztonságot hazánkban, s elsősorban a prevencióra helyezni a hangsúlyt, ezért ismételten a csendőrség visszaállítását szorgalmazzuk, valamint a büntetési tételek lényeges szigorítását a legkiszolgáltatottabbakat bántalmazókra!
Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke„
Ha érdekesnek találta, kövessen minket Facebookon és olvasson tovább!