Emléktáblát állítottak id. vitéz Dobó József tiszteletére

Előbb a fiú, most pedig az apa kapott emléktáblát a Hétvezér utcai családi ház falán Balassagyarmaton. Ifj. vitéz Dobó József után id. vitéz Dobó József tiszteletét foglalták márványba az Ipoly-parti városban.

Hat esztendővel ezelőtt, az október 23-i városi ünnepségek keretében avatták fel a balassagyarmati Hétvezér és Trikál utcák találkozásánál található sarokház falán ifj. vitéz Dobó József emléktábláját. A csendőrtisztként szolgáló, majd a recski internálótáborba kényszerített, onnan első fogolyként megszökő, de szülei kínzásának határára önmagát önként feladó, később középiskolai tanárként tevékenykedő férfiút követően az édesapa, id. vitéz Dobó József került most a figyelem előterébe, elsősorban a leszármazottak eltökélt szervezőmunkája jóvoltából.

A március 16-i megemlékezésen előbb a család nevében Dobó Gábor szólt a megjelentekhez, mondván úgy gondolták, hogy a nagyapa halálának ötvenedik évfordulója méltó alkalom a tisztelgésre, ezért is készíttették el az emléktáblát, amelyet a Trikál utcai homlokzaton helyeztek el, majd Balassagyarmat önkormányzatának képviseletében dr. Szabó Géza képviselő szólt a hallgatósághoz.

Gere József helytörténész a neves előd történelmi szerepvállalásait részletezte

Gere József helytörténész villantotta fel id. vitéz Dobó József személyiségét, kiemelve, hogy fiatal honvédtisztként az első világháborúban három frontot is megjárt, harcolt az orosz, a román és az olasz arcvonalakon. Hazatérve Civitas Fortissima 1919 januári honvédő küzdelmeinek tevékeny része lett, később a Trianon utáni, katonai szempontból ínséges időkben tartalékosként szolgált. Horthy Miklós kormányzó 1936-ban avatta őt a vitézi rend tagjainak sorába, míg a hadseregbeli tapasztalatait kamatoztatva a második világégés során egy ideig Balassagyarmat városparancsnoki feladatait is ellátta, miközben egészen 1958-as nyugdíjazásáig a Balassi Bálint Gimnázium diákjait tanította. Utolsó megszólalóként az egyik leszármazott, Dobó István a családi vonatkozásokról említett fel néhány mozzanatot.

A rendezvény végeztével a résztvevők ellátogattak a város temetőjébe, ahol fejet hajtottak id. vitéz Dobó József sírjánál.

Aktuális

Újra látogatható részlegesen a nógrádi vár erődítménye

Örömhírt osztott meg pénteken délután facebook-posztjában Dávid Barbara, Nógrád polgármestere: április 19-től, ha részlegesen is, újra látogatható a vár erődítménye. Hosszú idő telt el mindeddig a pillanatig. Néhány esztendővel ezelőtt még valósággal tódult a nép, hogy megtekinthesse szűkebb pátriánk eme látványosságának romjait, és június első szombatján a várjátékok programáradata rendszeresen ezreket csalogatott az ódon falak… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Pénteki gondolatok (32.) – Kényszerű locsolkodás

Ifjú gyermekként, középiskolásként, sőt, fiatal felnőttként is minden évben jártam locsolkodni húsvét hétfőjén. Édesapámmal kora reggel felkerekedtünk, és végigjártuk az őrhalmi, majd a balassagyarmati rokonság, majd ah szűkebb ismerősi kör hölgyeit, megöntözve őket édes kölnivízzel. Amikor kicsi voltam, kifejezetten élveztem ezeket a „túrákat”, hiszen a nagymamáim, illetve Zsuzsi néni, a Honti utcában olyan, de olyan… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a diósjenői kettős gyilkos

Korábban több alkalommal beszámoltunk portálunkon a kettős emberöléssel vádolt diósjenői férfi törvényszéki tárgyalásának menetéről, aki még 2009-ben egymás után mindkét nevelt leányát meggyilkolta. A bírósági meghallgatásai során H. József meglehetősen ellentmondásos vallomásokat tett, ugyanakkor az első emberölést elismerte, a másodikat viszont egyértelműen balesetnek akarta feltüntetni, mi több, a két lány édesanyjára is terhelő tényeket állított,… Bővebben

Bővebben...