A magyar fiatalok többsége szigorítaná a kábítószerek törvényi szabályozását

A 15-29 éves magyarországi fiatalok többsége komoly generációs
társadalmi problémának tartja a kábítószerek folyamatosan növekvő
elterjedését.

A Magyar Távirati Irodához eljuttatott, az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-
kutatásának eredményéből kiderült, hogy ha a kábítószerek törvényi
szabályozásának szigorítása vagy enyhítése lenne a kérdés, a magyar fiatalok
kétharmada a szigorítás pártján állna.

Azt írták, hogy az intézet év elején publikált jelentéséből, amelyet ezer 15-29
éves magyar állampolgár személy megkérdezésével készítettek, kiderült, hogy a
nemzedéki problématérkép ötödik legjelentősebb eleme a drogok,
kábítószerek és az alkohol elterjedése volt.

Az Ifjúságkutató Intézet igazgatója, Székely Levente a következőket közölte: „A
felmérésben azt vizsgáltuk, mit gondolnak a fiatalok, manapság mennyire lehet
egyszerűen hozzájutni valamilyen kábítószerhez.

A megkérdezettek 13%-a szerint nagyon könnyű, további 31% szerint pedig
könnyű lenne drogot szerezni, ha akarna. Ugyanerre a kérdésre 2016-ban még
13% válaszolta azt, hogy nagyon könnyen és további 23%, hogy inkább könnyen
hozzá tudna jutni valamilyen kábítószerhez. Jellemzően a 20-24 évesek azok,
akik egyszerűbbnek ítélik meg a hozzáférés esélyét, illetve a Dél-Alföldön és
Észak-Magyarországon élő fiatalok.”

A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Molnár István Jenő a közlemény
szerint a következőket hangsúlyozta: „A szigorítás támogatottsága azt jelzi,
hogy a fiatalok az őket érintő megannyi szorongás (Covid, háború, gazdasági
helyzet) ellenére sem a kábítószerekben látják a kiutat, illetve még kevésbé
szeretnék azt mindenki számára elérhetővé tenni.

A felmérés alapján az látszik, mintha képesek lennének a fiatalok megtartani
józanságukat a ma jellemző legalizációs és egyéb fogyasztásra ösztönző trendek
médiában történő folyamatos promotálása ellenére is.”

A kábítószerek törvényi szabályozásával kapcsolatban Székely Levente jelezte:
„A friss adataink szerint a fiatalok kétharmada szigorításpárti. Arra a kérdésre
ugyanis, hogy „Ön inkább szigorítaná vagy enyhítené a kábítószerekkel
kapcsolatos törvényi szabályozást?”, 30% válaszolt úgy, hogy jelentősen,
további 38% úgy, hogy inkább szigorítaná, ezzel szemben 21% inkább, 4% pedig
jelentősen enyhítené a szabályozást. A fiatalok meglehetősen határozottan
foglaltak állást a kérdésben, mindösszesen 7%-uk nem tudott vagy nem akart
válaszolni.”

A kutatás kimutatja tehát, hogy az Észak-Magyarországon élő fiatalok
egyszerűbbnek ítélik meg a kábítószerekhez való hozzáférés esélyét, ami nem
véletlen. Különösen Nógrád vármegyében ütötte fel a fejét ez az általános
társadalmi probléma, csak terjed egyre jobban, akár egy vírus, és nem pusztán
a társadalom legalsó rétegeinek világában.

Mint oly sok minden más, a kábítószer fogyasztás is az emberiség sötét
oldalának részét képezi. Ebben az esetben ugyan nem súlyos bűnelkövetésekről
beszélünk, de mégiscsak arról a jelenségről, amikor is az ember – jelen esetben
kábítószer fogyasztás közben – kisebb-nagyobb mértékben önként lealjasítja
önmagát az állatok szintjére.

Persze a fogyasztott tudatmódosító szer erősségétől függ, hogy milyen
mértékben teszi ezt, illetve átlépi-e azt a vörös határvonalat, amelyen túl a
fogyasztó már nem csupán önmagának, hanem másoknak is árthat, vagyis
amikor átlép az önveszélyes állapotból a közveszélyesbe.

Az általános erkölcs nem szimplán arra sarkallja az egyént, hogy ne ártson
másoknak. Az önpusztítás csakugyan erkölcstelen cselekedet, még ha egy
bizonyos szintig vitathatatlan egyéni szabadságjog. Az erkölcsi mérce és a
joggyakorlat ugyanis két különböző kérdéskör.

Kinek lehet akkor érdeke, hogy minél szélesebb rétegekbe beszivárogjon ez a
betegség? Természetesen azoknak, akik egy szimpla iparágként, pusztán egy jó
üzletként tekintenek a drogkereskedelemre. A társadalomparaziták ugyanis
könnyedén képesek befészkelni magukat az egyének elméjébe, amennyiben
azok nem rendelkeznek kellő szellemi és lélektani önvédelmi mechanizmussal,
melynek hatására dróton rángathatnak bizonyos rétegeket, különösen a fiatalokat, akiket kellő élettapasztalatuk hiányában akár egy szakadékba is gond nélkül képes beterelgetni egy jól képzett manipulátor.

Ezért kiemelten fontos az egészséges gondolkodású embereknek FOLYAMATOS
oktatással és nevelő célzatú erkölcsi iránymutatással a helyes útra vezetnie,
nem csak a fiatalokat, hanem a társadalom minden lecsúszott tagját, akik egy
egészségtelen tévút csapdájában rekedtek. Persze csak akkor, ha a többségnek
még szándékában áll fenntartania egy egészséges társadalmat.

Ez a kutatás meglepetésszerűen kellemes csalódást okoz, és eredményével azt
bizonyítja, hogy a magyar társadalom még nem veszítette el a józan
ítélőképességét. Ellentétben számos, bukásra ítélt nyugati országgal.

A remény tehát nincs halálra ítélve, csak nekünk kell tudomásul vennünk, és
kihasználnunk ezt a még fennálló lehetőséget, amely egyre kevesebb
nemzetnek adatik meg. A döntés rajtunk áll.

Aktuális Belföld Heves

Különös hab csordogál az Eger-patakban

Ismeretlen eredetű hab érkezik folyamatosan az Eger-patakon. Kisebb habfoszlányok úszkálnak az Eger-patakban. A heol.hu szerint nem habzóbor, inkább valamilyen vegyszer lehet. Fel is vették a kapcsolatot az ÉMVIZIG-gel (Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság), de választ egyelőre nem kaptak. Kiemelt kép: heol.hu Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Mentőhelikopterrel mentettek meg egy 8 éves kislányt Heves vármegyében

A kislánynak összeomlott a keringése a hevesi otthonában. „A család minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át, mikor meg kellett kezdeniük 8 éves kislányuk újraélesztését. Kiváló mentésirányító bajtársunk minden szakmai segítséget és emberi támogatást megadott, végig vonalban maradva segítette a küzdelmet. A szülők pontosan követték az utasításokat és emberfeletti erővel küzdöttek kislányuk életéért, amíg perceken belül… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Elérte a száj- és körömfájás a Tisza-tavat is

A hazánkban terjedő száj- és körömfájás miatt népszerű rendezvényt fújtak le a Tisza-tónál. A Tisza-tó népszerű rendezvényének, a kutyás majálisnak keresnek új időpontot a szervezők a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt. „A száj- és körömfájás járvány fokozódása miatt a III. Kutyás Majális elnevezésű rendezvényünket elhalasztjuk.” – írta közösségi oldalán Tiszafüred önkormányzata Hozzátették: „Az eredetileg… Bővebben

Bővebben...