Szent Mihály szobrával gazdagodott Rimóc

Szent Mihály arkangyal szobrot avattak a Nógrád vármegyei Rimócon, az adómányozó kiléte azonban ismeretlen maradt.

Rimóc polgármestere, Szabó Vilmos azt nyilatkozta: „Nagy öröm számunkra, hogy a rimóci Szent József Katolikus Szövetségnek köszönhetően ismét egy újabb köztéri szoborral gazdagodhat a település. A szobor alkotója Manhertz István pilisvörösvári kőfaragó mester.”

Hozzátette, hogy az alkotás felajánlója egy magát megnevezni nem kívánó személy, a Szent József Katolikus Szövetségnek barátja. A polgármester kiemelte, hogy ez egy klasszikus Szent Mihály ábrázolás, szárnnyal, harci ruházatban, a lábánál a letaposott sárkány, amely nem más, mint a sátán megtestesítője. Az Isten ellen fellázadt Lucifert eltiporja, lándzsájával átszúrja és a földre taszítja.

A polgármester ismertette: „Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak, Ő a mennyei hadak vezére és győztes harcosa. Hatalmas akaraterejével minden gonoszt legyőz. Isten iránti hűsége pedig megingathatatlan. Szólítják őt Isten hercegének, arkangyalok vezérének, Mennyek seregének hercegének, fény hercegének, béke védelmezőjének, de Szent Mihály a haldoklók pártfogója is, segít elhagyni a földi világot, átkísérni a lelkeket a túlvilágra.”

Hozzátette: „Az utóbbi időszak eseményei, nem csak az árvíz, vagy a koronavírus okozta ijedelem, hanem sokkal inkább a valamennyiünket körülvevő a médiából, az internet világából ránk zúduló szenny és az ezek okozta lelkisérülések kivédése is nagy kihívást jelent. Ezek az események is egyre inkább indokolják a szentekhez való fohászkodásunkat. Nagyon fontos hát, hogy erős szentekkel vegyük körül magunkat és erős szentek védjék a családunkat, településünket, hazánkat.”

A polgármester nyilatkozatát követően a település plébánosa megáldotta a templom közelében felállított szobrot.

Miért fontos a szent jelképek jelenléte az életünkben? A szent szimbólumok különféle jelentést tulajdonítanak maguknak, melyek üzenete mögött minden esetben az erkölcsi útmutatás célja áll. Fontos megértenünk, különösen a mai manipulált világunkban, hogy a különböző spirituális, mitológiai, vallási jelképek elsőrendű célja nem az, hogy az ember Istenbe vagy angyalokba vetett hitét erősítsék, hanem a jelentésük mögött álló erkölcsi üzenetük átadása.

Itt van példaként Szent Mihály arkangyal, aki magát Lucifer bukott arkangyalt, minden bűn fejedelmét taszította a mélység árnyékába. Mihály a bűn ellentételének, az erénynek a fejedelme, aki jelképes jelenlétével és az ellenség legyőzésével egyszerre emlékezteti az embert önnön esendőségére és akaraterejére, hogy mindenkiben lakozik gyengeség és erő is, állati ösztön és intelligencia is, amely szent szabadakaratként azt a képességet ajándékozza, hogy minden ember választhasson jó és rossz, helyes és helytelen között, ellentétben az állatokkal. Az embernek szabad döntése, hogy Lucifer vagy Mihály jelképét választja, hogy a helytelen vagy a helyes útra lép, hogy a mélybe húzó gőgös kísértésnek enged, vagy felülkerekedik gyengeségein, és helyesen cselekszik.

A szent jelképek jelenléte az életünkben arra sarkallja az embert, hogy igyekezzen helyesen cselekedni a mindennapokban. Érdemes tehát odafigyelnünk rájuk.

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...