Megtalálhatták a fiatalabb testvér maradványait is a nyomozók a ház udvarán.
Csaknem napra pontosan egy évvel azt követően, hogy megtalálták a rendőrök a diósjenői házuk udvarán a 14 évvel ezelőtt eltűnt Horváth Alexandra földi maradványait, csütörtök délután előkerülhettek a testvére, Krisztina csontjai is. Tavaly júniusban tartóztatták le a nővérek egykori nevelőapját, aki a gyanú szerint megölte, majd elrejtette őket.
A budapestkornyeke.hu hírportál írt arról, hogy 14 évvel ezelőtt a Nógrád vármegyei településen eltűnt egy fiatal helybéli testvérpár, és az akkor 19 éves Alexandrának 2022. nyarán a saját udvarukon megtalálták a földi maradványait.
A testvér állítása szerint a nevelőapjuk a lányokat többször szexre kényszerítette, féltékeny volt rájuk és érzelmileg is manipulálta őket. A lányokról intim felvételeket is készített, melyeket egy adathordozón tárolt, amit a nyomozók lefoglaltak az elfogásakor.
2009-ben a testvéreknek három hónap különbséggel veszett nyomuk. A rendőrség közlése szerint H. József vélhetően agyonverte Alexandrát, majd az akkor a házuk mellett álló fészerben elásta. Az utolsó napján Krisztina boltba indult üdítőért, de a férfi megkérte, hogy előtte ugorjon be hozzá, mert neki is kellene valami. Azóta sem látták élve.
A gyerekeknek éppen aznap kellett visszamenniük a gyermekotthonba, ahol akkoriban nevelkedtek, így másnap az intézmény tette meg a feljelentést. Az édesanyjuk a történtek óta teljesen összetört. Ugyan először őt is felelősségre vonták, de később a hazugságvizsgáló tisztázta.
Az elmúlt egy év folyamán a nyomozók gyakorlatilag az egész települést felforgatták. A kutakból leengedték a vizet és összesen négy udvart ástak fel, sőt egy épületen belül a fürdőszobafalat is megbontották. De sokáig nem jutottak eredményre. A jelek szerint a rendőrökkel idáig nem túlzottan együttműködő, 47 éves H. Józsefet mégis sikerült megtörni, ugyanis ő maga fedte fel, hova ásta el Krisztinát.
A család egyik hozzátartozója a blikk.hu hírportálnak azt nyilatkozta: „A házunk udvaráról csütörtök este pont láttam a rendőröket a volt nevelőapám házánál egy utcával lejjebb. Mire odaértem, már ástak, és végül több olyan csontot, maradványt is találtak, ami a testvéremé lehet. Józsit is kihozták a börtönből megbilincselve. Ő mutatta meg, hogy hol keressenek.”
A megtört családtag hozzátette: „Úgy tudom, az eltüntetést beismerte, ám a gyilkosságot tagadja. Azzal állt elő, hogy Kriszti rosszul lett, elesett és beütötte a fejét, így halt meg, ő pedig a holttestét betette az ágyneműtartóba, sötétedés után pedig elásta szegényt az udvarában.
Azt hallottam, később az erős szag miatt úgy döntött, hogy inkább megsemmisíti a holttestet, ezért feldarabolta, és megpróbálta elégetni, a koponyáját pedig valamivel szétzúzta. A megmaradt, el nem égett csontdarabokat végül közterületen, a háza mellett földelhette el, ahol most végül meg is találták.”
H. Attila a következőt nyilatkozta a blikk.hu hírportálnak: „DNS-re már nincs szükség az azonosításhoz, mert az előző holttest megtalálásakor már levették a mintát, így csak azzal kell most összehasonlítaniuk. Ugyan még nem 100%, hogy a másik nővéremet találták meg, valójában én már biztosra veszem. Össze vagyok törve, nagyon fájdalmas, de végre megszűnik a bizonytalanság, és méltó módon el tudjuk őt is temetni. Újra együtt lehetnek majd.”
Felkavaró, már-már fájdalmas belegondolni, hogy a bűn legmélyrehatóbb megnyilvánulása, avagy az emberiség sötét oldala, bárhol, akár még egy békés kis faluban is felütheti a fejét. Megesik, hogy nem is sejtjük, miközben a szörnyetegek köztünk élnek. Talán előttünk állnak a kasszánál, tejet és kenyeret vesznek, akárcsak mi. Kívülről ők is csak emberek, de közben belül valami egészen mások, akik az ember legádázabb ellenségei. A bűnözők legtöbbször abban a bokorban lesnek ránk, melyhez közeledve a legkevésbé számítanánk rájuk. Ezért kell nekünk is minden nap készen állnunk rá, hogy védekezzünk ellenük. Ezért kell felismernünk őket. Ezért kell tanulmányoznunk őket, hogy a döntő pillanatban, ne mi legyünk a bűnözők áldozatai, hanem ők legyenek a mi foglyaink.
