LSD-t fogyasztva terjesztett drogot egy nógrádi fesztiválon egy izraeli férfi

Marihuánát, hasist és ketamint is találtak a rendőrök annál a 32 éves izraeli férfinál, akit egy Nógrád vármegyei fesztiválon igazoltattak.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya, a rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztálya és a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai augusztus 9. és 13. között a Bercel-Csobánka pusztán megrendezett fesztiválon biztosították a rendezvényt, megelőzték, illetve felderítették a bűncselekményeket.

A rendőrség közleménye szerint az ellenőrzés sikeres volt. Augusztus 11-én a rendőrök meghiúsították egy nagyobb mennyiségű kábítószer terjesztését. Egy 32 éves izraeli férfit igazoltattak, akinél illegális szereket találtak a táskájában. Az előkerült kábítószer gyanús anyagokat – összesen bruttó 174,14 gramm – a rendőrök a helyszínen drogteszt segítségével megvizsgálták, amely alátámasztotta, hogy az izraeli lakosnál nagyobb mennyiségben többek között marihuána, hasis és ketamin található.

A férfitől digitális mérleget, több tucat simítózáras nejlonzacskót és jelentős mennyiségű készpénzt is lefoglaltak, amely kábítószer-kereskedelemre utal.

Az izraeli férfi a fesztivál után a Pásztói Rendőrkapitányságra került.

A rendőrök a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlet, valamint kábítószer birtoklásának vétség gyanúja miatt is kihallgatták.

Az elkövető beismerte, hogy LSD-t fogyasztott, amely szintén kábítószernek minősül.

Ezt követően a rendőrök letartóztatták és az ügyészségen előterjesztést tettek a letartóztatására, amit a bíróság jóváhagyott.

Az eljárást szakértők bevonásával folytatják a rendőrök.

Forrás: nool.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...