Egységben lesz igazán az erő!

Vélhetően történelmi jelentőségű eseménynek lehetett szemtanúja szombaton az Országházban az a közel száz meghívott, aki ott volt a jobboldali pártok „Nemzetek szabad Európája” címmel meghirdetett tanácskozásán, illetve a konferencia végén elfogadott közös nyilatkozaton.

Ha ellenfeleink összefogva, egymást segítve tervezik megvalósítani céljaikat, akkor nekünk nemzeti radikálisoknak sincs más lehetőségünk, össze kell fognunk, mert csak így tudjuk velük szemben sikeresen felvenni a harcot! – alapvetően ez volt az üzenete, a lényege annak az egyeztető találkozónak, amelyen a Mi Hazánk magyar ellenzéki párt mellett a bolgár Újjászületés Mozgalom, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia, a holland Fórum a Demokráciáért, a svájci Mass-Voll! és a svéd Alternatíva Svédországért képviselői vettek részt.


Minden – a pártját, mozgalmát képviselő – felszólaló hitet tett amellett, hogy Európát, közös hazánkat, ősi földünket meg kell védeni, de ez a terv csak akkor lehet sikeres, ha az eddigieknél sokkal szorosabbra fűzzük a kapcsolatainkat, egyeztetünk és támogatjuk egymást. Bár az Európai Unió jelenlegi működését minden résztvevő elutasítja, ezen a fórumon is közösen kell fellépniük azoknak, akiknek sikerült ott mandátumot szerezni. A célok azonosak, megállítani a jelenleg legnagyobb veszélyt jelentő migránsbevándorlást, az LMBTQ propaganda terjedését, a háttérben felsejlő világkormány helyett a Nemzetek Európájában kell gondolkodnunk.
A budapesti tanácskozással – melyet a Mi hazánk szervezett meg – vélhetően elindult egy olyan folyamat, amely a többi nemzeti radikális párt számára is nem csak példát mutathat, de ösztönzést is adhat számukra, hogy érdemes csatlakozni, mert – s ezt többen is hangsúlyozták a felszólalók közül – csak ez az út vezet a győzelemhez.
Tölgyesi Tibor
fotó: Cavalli Mátyás

A résztvevők által elfogadott és aláírással hitelesített nyilatkozat teljes szövege alább olvasható:


Budapesti Nyilatkozat a szabad Nemzetek Európájáról
Mi, a Nemzetek Európája budapesti találkozójának küldöttei szilárdan elkötelezettek vagyunk a demokrácia, a szabadság, a nemzeti és egyéni szuverenitás alapvető európai és emberi értékei mellett.

Kijelentjük:

1. Támogatjuk a szuverén, független európai nemzetek közötti szabad együttműködést a közjó érdekében, és ellenezzük a nemzetek feletti, bürokratikus és ellenőrizhetetlen globális kormányzást.
Támogatjuk a független nemzeti külpolitikát, és ellenezzük a blokkpolitikát.

2. Támogatjuk a tisztességes kereskedelemre épülő nyitott gazdaságokat, és határozottan ellenezzük az iparszerűen és bűnszervezeti szinten szervezett tömeges bevándorlást, amelyet társadalmaink nem tudnak tovább eltűrni, és amely a határok nélküli Európa politikájának elkerülhetetlen következménye. Mind a legális, mind az illegális bevándorlást meg kell állítani.

3. Támogatjuk a hagyományos családi berendezkedést és a gyermekek védelmét, és ellenezzük a wokeizmust és az LMBTQIA+ ún. értékeket, amelyek rombolóan hatnak a nemzeti kohézióra és a józan észre.

4. Elutasítjuk a globális vállalatok és pénzemberek által finanszírozott világszervezetek által megfogalmazott ideológiát, amely az embereket megfosztaná a szabadságuktól, és amely, egyfajta főpróbaként, a Covid-ra hivatkozva korlátozta az emberek szabadságjogait, miközben elképesztő pénzzel gazdagította a globális nagy cégeket, pénzembereket.

5. Támogatjuk a nemzeti demokráciát, és ellenezzük a globális kormányzás olyan burjánzó intézményeit, mint az EU, a WHO és az ENSZ az úgynevezett „fenntartható fejlődési céljaival”, amelyek valójában nem más, mint egy program, amely a világkormányzást szolgálja.

6. Támogatjuk a magántulajdon védelmét (minden szabadságjog alapkövét, amelyet jelenleg a magas adókkal és az önkényes kisajátításokkal – többek között a termőföldek esetében is – semmibe vesznek), és ellenezzük a mai, pénzalapú posztindusztriális virtuális gazdaságot, amelyet a felelősségre nem vonható központi bankok irányítanak. Támogatjuk a készpénz használatát, és ellenezzük az inflációt (amely kifosztja a szegényeket, hogy kifizesse a gazdagokat) és a központi ellenőrzés minden formáját, különösen a központi banki digitális valutákat.

7. Támogatjuk a szólásszabadságot, és ellenezzük a cenzúra és a tabuk egyre növekvő kényszerét, amelyek ellehetetlenítik a vitákat, gyermeteggé teszik az értelmünket, és megakadályozzák, hogy az igazság nyomára bukkanjunk.

Meg akarjuk erősíteni a nemzetek közötti együttműködésünket, bármely formában, hogy népszerűsítsük ezeket az értékeket.

Budapest, 2023. augusztus 26.

TOROCZKAI László (Magyarország)

Thierry BAUDET (Hollandia)

Kostadin KOSTADINOV (Bulgária)

Josef NERUŠIL (Csehország)

Mikael JANSSON (Svédország)

Nicolas RIMOLDI (Svájc)  

Egyéb kategória

Fordulhat-e a kocka még Nyugat-Nógrádban?

A címben feltett kérdésre akár rögvest megadhatjuk a választ: elenyésző ennek az esélye. Balla Mihály (Fidesz-KDNP) és Molnár Zoltán (Tisza) párharcában nagy valószínűséggel a hátralévő megszámlálandó külképviseleti és átjelentkezéses szavazatok nem hoznak mértékadó változást a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. De nézzük a részleteket: az eddigi, 99,24 százalékos feldolgozottsági adatok alapján Balla Mihály összesen 1723… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

 Megkezdődött a békák mentése Honton

A Duna-Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán számolt be arról, hogy az Észak-Börzsönyben, Hont közelében nagy számmal elindultak a kétéltűek szaporodóhelyeikre az enyhe időjárásnak és csapadéknak köszönhetően.   „Amint lemegy a nap, erdei békák, gyepi békák, pettyes gőték, varangyok, ásóbékák, vöröshasú unkák sokasága indul el a vizenyősebb területek felé, hogy megkezdjék nászukat” – így fogalmaznak. Hont… Bővebben

Bővebben...