Targoncával akarta agyonnyomatni kollégáját egy dél-koreai és egy mongol férfi

Egy komáromi gyárban dolgozó, dél-koreai származású férfi utasítására egy mongol targoncás kis híján megölte a zsákban fekvő, kiszabadulni nem tudó takarítót.

A tanú meghallgatásával, tanúvallomások és szakértői vélemények ismertetésével folytatódik a kegyetlen külföldi férfi ügyének tárgyalása a Tatabányai Törvényszéken.

Október 16-án, azaz a mai napon áll újra bíróság elé az a dél-koreai férfi, akit emberölés kísérletének bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020. május 9-én a komáromi gyár csarnokában végezték a munkájukat. A vádlott ekkor arra utasította a sértettet és egy másik mongol munkást, hogy a csarnokban talált szemetet gyűjtsék össze a szokásos módon.

Ezt követően, máig tisztázatlan okból, a dél-koreai férfi, kezével jelezve arra szólította fel a sértettet, hogy másszon bele egy, a szemét gyűjtésére szolgáló, vastag szövésű, átlátszatlan, merev takarófóliába.

A sértett nem akart a zsákba lépni, ezért a vádlott maga tolta be őt a takarófóliába, majd összefogta a zsák száját, amely olyan erős anyagból volt, hogy felhúzott és zárt állapotban maradt.

A dél-koreai férfi intésére a zsák széleit a mongol munkás megfogta, aki tudott arról, hogy a zsákban egy ember van.

A vádlott ekkor ismeretlen okból egy, a csarnokban munkát végző targoncásnak intett, hogy a villás rakodóval menjen oda, és nyomja össze a zsákot.

A targoncás azonban nem tudott arról, hogy a zsákban egy munkatársa van.

Így a jelzésre megkezdte az általa hulladéknak gondolt takarófólia összelapítását a targoncával.

A munkagép villája előbb a sértett fejéhez, majd a hátához ért, és a sértettet a földnek nyomta.

Ekkor a sértett felkiáltott, amit a mit sem tudó targoncás meghallott, és abbahagyta a műveletet.

A dél-koreai vádlott és a mongol férfi ekkor kiszabadította a sértettet a takarófóliából, a targoncás pedig telefonon értesítette a mentőszolgálatot.

Súlyos sérüléseket szenvedett a zsákból kiszabadított férfi, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki.

A fejet, hátat, derekat ért, és a targonca villájával kifejtett nagy erejű nyomás figyelembevételével a bántalmazás módja alkalmas volt életveszélyt, vagy halált okozó sérülés okozására.

Forrás: kemma.hu

Kiemelt kép: jungheinrich.hu

Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...