Belopta magát a közönség szívébe a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes

Az adventi várakozás jegyében repültek a szoknyák és dobbantak a csizmák a szécsényi művelődési központ színpadán megtartott évzáró műsoron szombaton.

Vastapssal jutalmazta a közönség a Palóc Néptáncegyüttes ünnepre hangoló teltházas folklór műsorát.

Alig maradt szabad ülőhely szombaton a szécsényi művelődési központ színpada előtt. A világot jelentő deszkákon az idén 25 éves Palóc Néptáncegyüttes hagyományos évzáró folklórműsora bontakozott ki a megkoreografált tánclépések egymásutánjából.

Kép forrása: nool.hu

Az Adventi Várakozás névre keresztelt programon nem csupán a Palóc Néptáncegyüttes egykori és jelenlegi tagjai, illetve az Iglice Táncegyüttes ropta. Mellettük a színpadon az utánpótlás csoportok, így a Palóc Csemeték és az Apró Palócok is bemutathatták tánctudásukat.

A műsor belopta magát a közönség szívébe, így a nézők hosszas tapsukkal jutalmazták a gyerek és felnőtt táncosokat egyaránt.

Az esemény során a Szécsényi Népművészeti Egyesület átadta a Kail Csaba-díjakat, míg Szécsény Város Önkormányzata a Palóc Néptáncegyüttes immár negyed évszáda végzett tevékenységét díszoklevéllel ismerte el.

Kiemelt kép: nool.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...