Felhívta a 112-t, hogy megöli a feleségét

Őrizetbe vették azt az erdőtarcsai férfit, aki mérgében felhívta a 112-es segélyhívó számot és a felesége megölésével fenyegetőzött.

Hiába bánta meg tettét, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény miatt eljárást indított ellene.

A Miskolci Hívásfogadó Központ munkatársa fogadta ez év január 23-án 20 óra 3 perckor azt a telefonhívást, amelyben egy férfi a felesége bántalmazásával fenyegetőzött.

Közleményében a rendőrség hozzátette: „Azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrség nem megy ki a lakcímére, akkor megveri, megöli a nőt.”

A Pásztói Rendőrkapitányság egyenruhásai a fenyegetést komolyan vették, azonnal intézkedtek és megjelentek a címen.

Kép forrása: police.hu

A 32 éves férfi állítása szerint hirtelen felindulásból, mérgében hívta fel a segélyhívót, nem gondolta komolyan, sajnálja a történteket.

Hiába azonban a megbánás, tettével bűncselekményt követett el, így a férfit előállították a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, majd terrorcselekmény bűntett miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

Aki terrorcselekmény elkövetésével fenyeget, bűntette miatt 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az indokolatlan hívásokkal azoknak az embereknek az életét veszélyeztetik, akik valóban segítségre szorulnak!

Kiemelt kép: 112.be

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Szakmai szervezeteket is befolyásol a nyugat-nógrádi Fidesz

A nyilvánosság számára szinte teljesen titokban – ugyanakkor a kormányhoz közeli média képviselőinek jelenlétében – tartott február 12-én Balassagyarmaton fórumot a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelyre meghívták Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert. A rendezvény újfent bebizonyította, hogy a Fidesz, és benne a párt nyugat-nógrádi vezetése már a szakmai szervezeteket is komolyan befolyásolja. (Az esemény „pikánsabb”… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Miért nem kell a balassagyarmati lakóközösségeknek az ízléses házfalkép?

Kifejezetten ízléses, feltűnő nagyságú tömbházi faliképpel gazdagodott nemrégiben Balassagyarmat. Jókai Mór portréja az író nevét viselő utca kereszteződésében mosolyog rá a magasból a járókelőkre. Ám mint kiderült, több lakóközösség nem fogadta el a hasonló díszítési ajánlatot. Napokon keresztül szemlélhették Balassagyarmaton a Rákóczi fejedelem úton és a Jókai utca torkolatánál közlekedők a Helytörténeti Gyűjtemény épületének túloldalán… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Pénteki gondolatok (66.) – Fidesz-parancsok az önkormányzatoknak

Vesztét érzi a Fidesz. Nagyon a vesztét. A mind markánsabban fokozódó pánikhelyzetnek számos erőteljesen megmutatkozó jele akad már: kapkodás, elhamarkodott kijelentések, magabiztosnak tűnő, de cseppet sem hatásos magyarázkodások, és mellette egyre jobban tobzódó hataloméhséggel telített öntömjénezés, nem kevés diktatórikus vonással elegyítve. Ezek sorában utalhatunk a még mindig nem csillapítható Szőlő utcai botrányra, Lázár János romákkal… Bővebben

Bővebben...