BOTRÁNY: Porcukor helyett tisztítószert kaptak tízóraihoz az ovisok Pilisborosjenőn!

Vérlázító dolog történt a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában!

Nem indult szerencsésen a szerda az óvodában, amikor is több kisgyerek fájlalta a hasát tízórai után, egyikük még erősen hányt is. A szerencsétlen jelenségek oka nem más, minthogy tévedésből porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek tízóraijába.

A Borsnak egy szülő azt mondta: „Az óvodánál mentőautót és rendőröket is láttunk. Úgy tudjuk, több gyermek kórházba került.”

A fatális tévedés tálaláskor történhetett, ahol összekeverték a porcukros zacskót a tisztítószeressel. Az egyik gyerek olyan erősen hányt, hogy jobbnak látták kihívni a mentőket.

A szülők nehezményezik, hogy nem időben és nem megfelelően kaptak tájékoztatást. Az intézményvezető csak az egyik szülő nyomatékos kérésére adott írásbeli felvilágosítást a történtekről. Egy külön levélben egymást is tájékoztatták az eseményekről.

Az óvodavezető tájékoztatása szerint a tévedés öt gyermeket érintett: „Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük. A gyermekek állapotáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket. Az esetet kivizsgáljuk, a hibázókat felelősségre vonjuk.”

A Mesevölgy Óvodát fenntartó helyi önkormányzat egy munkatársa a NOOL-nak azt nyilatkozta: „Azért kerülhetett a tisztítószer az ovisok reggelijébe, mert az intézmény épületét bővítik. Az október óta húzódó átadás garanciális munkálatai a konyhát, valamint több tárolót is érintenek. Így fordulhatott elő, hogy valaki porcukornak hitte a tisztítószert.”

Mindenki hibázik, de azért nem ártana, ha egy felújítás miatt nem az óvoda konyhájában lévő porcukor mellett tárolnák az ugyanolyan kinézetű tisztítószert. Csak egy jó tanács.

Kiemelt kép: emag.hu

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...