Gombóc megmenekülhet: összefogtak a keresőkutyus gyógyításáért

Segítséget kért a pásztói Help Mentőkutyás Egyesület, miután egyik keresőkutyusuk, Gombóc megbetegedett. Az összefogásnak hála, most van esély a megmentésére.

Az egyesület eddig mindent megoldott önerőből, de nemrég akadályba ütköztek, amihez segítséget kellet kérniük.

A FaceBook-oldalukon úgy fogalmaztak, a legtapasztaltabb keresőkutyájuk, Gombóc lesújtó diagnózist kapott. Nagyon korai stádiumban felfedezett daganatos elváltozást találtak nála, melynek kezelési költségei meghaladják az egyesület pénzügyi lehetőségeit, ugyanis az 900.000 forint.

Gombóc fiatal korában (Kép forrása: a Help Mentőkutyás Egyesület FaceBook-oldala)

A kérésük segítő fülekre talált, és többen anyagi támogatást nyújtottak az egyesületnek, miután az úgy fogalmazott: „A Gombóc gyógykezeléséhez szükséges összeg összegyűlt!”

A Help Mentőskutyás Egyesület elnöke, Bernát Zsolt a FaceBook-on úgy fogalmazott: „Nem tudom eléggé megköszönni azt a sok önzetlen segítséget és felajánlást, amit kaptunk. Kérek mindenkit, hogy a továbbiakban már ne utaljon! Gombóc állapotáról folyamatosan adunk majd tájékoztatást és a gyógykezelésről kapott számlákat közzétesszük.”

Kiemelt kép: Help Mentőkutyás Egyesület (FaceBook)

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...