Árokba borult egy autó a bárnai elágazónál

Félpályás útlezárás mellett halad a forgalom.

Nagy erőkkel vonultak a mentők és a tűzoltók péntek délután Salgótarjánban, miután baleset történt Bárna határában.

Két mentő és egy tűzoltó száguldott át szirénázva Salgótarján belvárosában.

A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott hivatalvezetője, Juhász László elmondta: „Egy személyautó borult az árokba a bárnai elágazó és Bárna közötti útszakaszon.”

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nool.hu hírportálnak azt nyilatkozta: „A baleset következtében egy személy megsérült. Az érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett egy sávon halad a forgalom.”

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője, Sebő Katalin elmondta: „Bajtársai a helyszínről egy 30 év körüli férfit szállítottak kórházba könnyebb sérülésekkel.”

Kiemelt kép: kozlekedesbiztonsag.kti.hu

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Pazar panoráma tárul elénk a szandai Várhegyről

A szandai Várhegy a Cserhát legszebb vulkanikus hegyének számít a maga 527 méterével. Geológiai látványosság, hiszen a kihűlés következtében az andezit öt-és hat szögletű oszlopokra töredezettet. Ez az oszlopos elválás ritkaságnak számít, inkább a bazaltra jellemző tulajdonság. A Szandai-Várhegy helyi jelentőségű védett természetvédelmi terület és Natura 2000 terület, amit értékes élővilágának köszönhet. A Magyar Természetjáró… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...