Lesöpörték az asztalról a Mi Hazánk javaslatát

Tárgysorozatba se vették a Mi Hazánk Mozgalom egyik javaslatát.

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője a fiatalok lakhatásával kapcsolatos illetményről szóló törvénymódosítást nyújtott be.

A javaslat az 50 millió forintot nem meghaladó első lakástulajdon megvásárlása esetére illetékmentességet, míg az 50-100 millió forint közötti első lakástulajdon megvásárlása esetében illetékkedvezményt állapít meg akként, hogy az illeték mértéke ilyen esetben az 50 millió forintot meghaladó rész után fizetendő illeték 50%-a, amennyiben a vásárló 50 év alatti, ingatlannal nem rendelkező fiatal.

A képviselő idézte a Magyar Nemzeti Bank lakásárindexét, melynek kimutatása alapján az elmúlt évtizedben a lakásárak átlagban megközelítőleg háromszorosukra emelkedtek, míg az elmúlt pár év inflációs nyomása egyre nehezebb helyzetbe hozta és hozza azokat a magyar fiatalokat, akik lakást szeretnének vásárolni.

A képviselő szerint ez különösen igaz Budapesten és Pest vármegyében. A Mi Hazánk javaslata egy sávos rendszer bevezetését célozza, amelyben egyszerre érvényesülne a kisebb értékű lakásokra vonatkozóan az illetékmentesség, míg a regionálisan drágább lakásárakra figyelemmel egy fokozottabb illetékkedvezmény.

Ám a Gazdasági Bizottságot nem érdekelték a képviselő észrevételei, majd 5-13 arányban még a javaslat tárgysorozatba vételét is leszavazták.

Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...