Mi Hazánk Ifjai: Rendszeresen letörik a kereszteket a Margit híd koronáiról

Hiába helyeznek fel új kereszteket, rendszeresen letörik mindet.

A Mi Hazánk Ifjai egyik aktivistája és egyik olvasónk is jelezte, hogy rendszeresen letörik a Margit híd kőkoronáinak keresztjeit.

A munkások is rendszeresen pótolják ugyan a kereszteket, de az elkövetők elfogása tekintetében tehetetlenek.

A környéken ugyan vannak felszerelve térfigyelő kamerák, de a bűnözők arcát ismerve sem mennek sokra a rendőrök.

Persze érthető, hogy a fővárosi rendőröknek nem feltétlenül van kapacitása a hasonló bűnügyek megoldására.

Az egyik Budapest belvárosában dolgozó rendőr azt mondta: „Itt például a lopások nemhogy mindennaposak, óránként kapjuk a feljelentéseket.”

Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a nemzeti jelképeink és az európai keresztény kultúra meggyalázását is komolyan kell venni és a nemzetellenes bűnözők ellen is kemény kézzel kellene fellépnie a hatóságoknak.

Ha a Margit hidat mindhárom irányából (a Margit-sziget, Buda és Pest irányából) civil autókkal körbevenné hat, azaz autónként két rendőr, bizonyára rövid időn belül kézre kerülnének az elkövetők, miután megkaphatnák méltó büntetésüket.

Cservenák Mihály György (a Mi Hazánk Ifjai alelnöke és az ifjúsági jogi munkacsoport elnöke) portálunknak elmondta: „A Mi Hazánk Ifjai álláspontja szerint a harmadikutas nemzeti radikális értékrend egyik legfőbb alappillére, hogy a hasonló nemzetellenes bűncselekmények egy súlyosabb kategóriába tartozzanak a törvényhozás szemében, mint szimpla rongálás, garázdaság vagy lopás, ennek fényében pedig a kiszabott büntetés megfelelő erejű legyen mind a megtorlás, az elrettentés és a megelőzés érdekében.”

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...