Megsérült egy túrázó Salgótarján közelében

Sérült turistát kellett megmenteni Salgótarjánban, Somlyóbánya külterületén.

A túrázó leesett a Pécskő-szikláról, majd a lesérülést követően önerőből nem tudta elhagyni a turistaútvonalat.

A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kapás Márton a nool.hu-nak azt nyilatkozta: „Az igazgatóság műveleti szolgálatának szakemberei terepjáró képességű járművükkel szállították a sérültet a műútig, ahol átadták a mentőszolgálatnak. A Helyszínen voltak a salgótarjáni hivatásos tűzoltók és az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is.”

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Udvardi-Lakos Luca elmondta: „A helyszínről egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.”

Kiemelt kép: karancs-medves.info

Aktuális Belföld

Közlemény: Újabb szomorú adatok a hazai mezőgazdaságról

A járványoktól terhelt állattartók mellett a növénytermesztőknek sincs nagy okuk az örömre. A 2024-es évet összefoglaló mezőgazdasági jelentés szerint a gabonafélék terméshozama 16 százalékkal maradt el a 2023-as szinttől. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgazdaság 0,3 százalékponttal csökkentette a GDP növekedését a tavalyi évben, ami egy valamikori agrárországban nettó szégyen. A most megjelent adatok… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Népszerű parkoló válik fizetősség Egerben

Rémes hír az Eger környékbeli autósok számára. Valakinek az a szuper ötlete támadt, hogy „így sem költenek elég pénzt kényszerből feleslegesen a magyar emberek, miközben alig bírnak megélni, de tegyünk fizetősség még egy parkolót Egerben”. A zseniális ötletet azzal a fantasztikus érvvel indokolták, hogy a parkolóház kihasználatlansága és a gazdasági környezet okozza a változtatást. Az… Bővebben

Bővebben...