Bulizás után elloptak egy kocsit

Úgy gondolták, jó buli lesz, ezért bulizás után elkötöttek egy kocsit nógrádi kamaszok.

Elszabadult a házibuli Nógrád vármegyében. A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt két 17 éves fiú ellen, akik egy házibuli végén elkötöttek egy autót, majd a rendőri igazoltatásnál más adataival próbáltak kibújni a felelősség alól.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a nool.hu-nak azt nyilatkozta, a vádirat szerint az elszabadult kamaszok 2023. augusztus 16-án egy házibuliban voltak, majd a hajnali órákban, amikor a társaság nagyrésze már aludt, az ittas vádlottak elhatározták, hogy szórakozásból elviszik egyik ismerősük autóját.

A jármű a ház előtt parkolt, az indítókulcs a műszerfalán volt, a fiúk beültek, majd a jogosítvánnyal nem rendelkező fiú elindult Balassagyarmatra.

A 22-es számú főúton, Balassagyarmat és Őrhalom között rendőri ellenőrzés alá vonták a vádlottakat. Az autót vezető fiú megijedt, ezért azt mondta a járőrnek, hogy otthon felejtette a személyazonosító okmányait, majd a saját adatai helyett édesanyja féltestvérének személyes adatait diktálta be.

A rendőrök az adatok nyilvántartásokban történt ellenőrzése során feltárták, hogy nem a saját adatait adta meg, ezért a fiú még ott bevallotta, hogy hazudott.

A tinédzserek ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, emellett az autót vezető fiúnak ittas állapotban elkövetett járművezetés és közokirat-hamisítás miatt is felelnie kell. Ellene közérdekű munka büntetés és közúti járművezetéstől való eltiltás, társa ellen pedig próbára bocsátás az ügyészi indítvány.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt majd.

Kiemelt kép: Nógrád Vármegyei Főügyészség

Aktuális Belföld

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Nógrádi iskolákban népszerűsítette a palóc népviseletet az etnográfus

Rendhagyó néprajzi tanórákon népszerűsítette Nógrád vármegyében a palóc népviseletet az elmúlt hetekben Paluch Norbert. A közismert etnográfus tapasztalatairól számolt be portálunknak. A szakember kifejtette, ez már a második Viseletes Néprajzi Tanóra sorozat, tavaly az első alkalommal főként a rimóci ünnepi női ruhaköltemények részleteit tárták az ifjúság elé, amit a község önkormányzata támogatott projektgazdaként. Idén az… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Történelmi bravúrral jutott fel a Magyar Kupa főtáblájára a Patak FC

Két osztállyal magasabb szinten játszó ellenfelével szemben ért el hazai pályán bravúros döntetlent a labdarúgó Magyar Kupa Nógrád vármegyei selejtezőjében a Patak FC csapata, ezzel sporttörténelmi sikert aratva fennállása során először jutott fel az országos főtáblára. A vármegyei harmadik vonalban szereplő nyugat-nógrádi alakulat a sorsdöntő összecsapáson a Bánk vármegyei első osztályban vitézkedő gárdáját fogadta a… Bővebben

Bővebben...