Kemény forintokban fáj a tanévkezdés a nyugat-nógrádi családoknak

Az iskolaév kezdetén komolyan kell kuporgatni a krajcárokat minden olyan családban, ahol általános – és/vagy középiskolás gyermekek nevelődnek. Nincs ez másként Nyugat-Nógrádban sem, kemény forintezrekben fáj a famíliáknak, hogy a lehető legtökéletesebben felkészítsék csemetéiket a tanulói időszakra.

Ebben a kérdésben két olyan családfővel beszélgettünk, akiknek, ha nem is rendkívüli, de mértékes nehézséget okozott a gyermekük beiskolázása.

Balassagyarmaton sem egyszerű a gyermekes családok beiskoláztatása – Fotó: archív (H.H.)

A középiskolás lányát egyedül nevelő érsekvadkerti anyuka elmondta, hogy a tizenkettedik osztályt kezdő ifjú hölgynek már táskát, tornaórai szerelést nem kellett beszerezni, mert a tavalyi állomány alkalmas még a célra, de az egyéb iskolai hozzávalókra, mint tollak, tolltartók, füzetek harminc-negyvenezer forint közötti összeget költöttek, nem beszélve a ruhákról, cipőről, ami ennek az értéknek legalább kétszerese.

A balassagyarmati apuka pedig azt panaszolta, hogy az előző évihez képest legalább másfélszeres pénzbe került, hogy „előkészítették” fiukat a tanulmányokra. Az egyik bevásárlóközpontban vásárolták meg a legszükségesebbeket, hozzávetőlegesen közel ötvenezer forintba került minden a hatodikos kislegénynek, amibe nincs benne például a táska, csak az írószerek és a füzetek. Hozzátette, ők csak egy fiút nevelnek, de ott, ahol három-négy gyermek is van a famíliában, már horribilis költségekbe kerül, hogy egyáltalán normálisan indítsák az iskolaévet, és ők nem is tartoznak a legszűkmarkúbbak és legelesettebbek közé.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Bizonytalan mikor indul a Balassagyarmat és Diósjenő közötti vasútvonal felújítása

Jó ütemben zajlanak a felújítások a szeptemberi baleset által érintett vasúti pályaszakaszon Magyarkút és Szokolya térségében, ám a Palóc Hírnökhöz eljutott információk szerint erősen kérdéses, hogy a Diósjenő és Balassagyarmat kötötti vonalon mikor indulhatnak be a MÁV Zrt. által beharangozott fejlesztések. A szeptember 11-én a magyarkúti állomás mellett történt sajnálatos kisiklás után Hegyi Zsolt, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Hamarosan csökkenhet Nógrád vármegye területe

Komolyabb aggodalomra semmi ok, nem politikai fondorlatról, sem diplomáciai cselszövényről nincs szó, a háttérben egészen prózai indoklás áll: a természet munkája. Az Ipoly keletről nyugati irányban haladva Drégelypalánk térségében egyre több és több kanyarulattal „csavarog” a torkolat felé, nem egyszer jelentősebb, már-már hajtű jellegű fordulattal. Az egyik ilyen képződmény Hont határában található, ahol nemrégiben a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Romhány dicsősége: Varga Csaba világbajnoki bronzérmes

Sporttörténeti eredményt ért el a romhányi Varga Csaba. Az elmúlt hétvégén bronzérmes lett a művészi teremkerékpáros világbajnokság férfi egyéni versenyszámában. Szűkebb pátriánk több évtizede élen jár a művészi teremkerékpár nemzetközi világában, hiszen a romhányi műhely sportolói az elmúlt esztendőkben rendszeresen elkényeztettek bennünket kiemelkedő teljesítményükkel. A romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ma már nyugalmazott testnevelő… Bővebben

Bővebben...