Pénteki gondolatok (1.) – A Gregori park színe és fonákja

Van, akinek tetszik, akad, akinek nem, mindenesetre én a latin mondással értek egyet: de gustibus non est disputandum, azaz az ízlés nem vitatéma.

De miről is van szó! Balassagyarmat ikonikus kis ligetéről, a Kóvári és Széchenyi utcák sarkán található Gregori parkról, amit nemrégiben újítottak meg széltében-hosszában a Zöld Csiga Program keretében.

Nem mondom, a mostani látvány önmagában nem csúnya, az ismertető táblákkal, a pihenőpadokkal és Pál Pista bácsi szobrával, amely alkalomadtán frissítő dudahangokkal meg is szólal. Mégis, rengetegen visszasírják a terecske régi hangulatát.

Atyai jóbarátommal beszélgettem a minap erről. Álláspontja szerint azt a buja növényzetet, ami a ligetet jellemezte a legutóbbi időkben kellett volna ízlésesen, a modern kor igényei szerint nyesegetni és rekultiválni, meghagyva a zöldfelület jelentősebb részét, és így is méltán szolgálhatott volna jelenleg ráaggatott nevére, a Palóc Művészet Parkja címre.

A Gregori parkról a felújítás után is ellentétes vélemények születnek

Feltétlenül igazat kell adnom neki, mert ha belegondolok, hogy mostanában minden hasonló felújítás a „térkövesítés” jegyében zajlik, ami aztán nem egy ponton elcsúfítja és lecsupaszítja a környezetet, mégiscsak szebben fest a szülőföldön élőknek és a messzi földről érkezett idegeneknek egyaránt, ha virágzó fák, illatos virágok csábítják oda egy percnyi pihenésre a gyalogost, vagy kerékpárost, nem beszélve a meghitt együttlétre vágyó szerelmespárocskákról.

De most már nincs mit tenni, el kell fogadni a kialakult állapotokat, és a „nem tetszik” véleményt alkotók is előbb-utóbb megbékélnek a megváltoztathatatlan körülményekkel.

Egyéb kategória

Már lehet szavazni a 2027-es Év Élőhelyére!

Az Év Élőhelye programot az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Élőhelyvédelmi Szakosztálya kezdeményezte 2025-ben. Az idei évben három jelölt versenyez az év élőhelye címért az ártéri erdők a gyümölcsös és a sziklagyepek.  A szavazatok leadására 2026. November 03-án délig van mindenkinek lehetősége. A 2026-os évben az Év Élőhely győztese a fáslegelő lett, amely keretében… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

 A Prónay-kilátó ideiglenesen nem látogatható

Az Ipoly Erdő Zrt. tájékoztatást adott ki közösségi oldalán, mely szerint 2026.10. 07-től a hónap végéig ideiglenesen lezárják a Prónay-kilátót karbantartási munkálatok végzése céljából. Az Ipoly Erdő Zrt. arra kéri a kirándulókat és természetjárókat ebben az időszakban nem közelítsék meg a munkaterületet. Az erdészet ebben az időszakban a kilátó faszerkezet festésének felújítását végzi, amely az… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Tíz csodás kilátó versenyben az Év Kilátója címért

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hetedik alkalommal hirdeti meg az év kilátója pályázatot. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a természetjárás és természeti értékek fontosságára. A természetjárók szavazni az Év Kilátója címre 2026.09.28. éjfélig tudnak az Aktív Kalandor oldalán. „Az Év Kilátója felhívás nem titkolt célja, hogy minél többen induljanak el otthonról, és ostromolják… Bővebben

Bővebben...