Ecsettel a kezében teljesedik ki igazán Palócország Szépe

Nyolc gyönyörű, települése népviseletében pompázó ifjú hölgy közül választották meg július végén, a Szent Anna napjához kötődő balassagyarmati eseménysorozat keretében a pataki Molnár Dórát Palócország Szépének. A tizennyolc esztendős középiskolás lány egy évig képviselheti a jövőben különböző rendezvényeken, összejöveteleken szűkebb pátriánkat. A versengésben nem elsősorban a személyes kinézet számít, hanem az, kin fest legjobban a népviselet.

*Hogyan jött az ötlet, hogy elindulj a versenyen?

*A Vadóka egyesületben táncolok, és éppen a nyári táborunkat tartottuk, amikor megkerestek, lenne-e kedvem megmérettetni magam a pataki öltözetben. Megbeszéltem otthon a szüleimmel és elvállaltam a felkérést.

*Mennyire ismered a viseletet, a pataki hagyományokat?

*Egész kiskorom óta rendszeresen veszem fel az egyes helyi ünnepségeken, eseményeken a pataki népviseletet. Büszkén hordom azóta is, ha alkalom adódik rá, és egyre jobban érdekel az elődjeink kultúrája, hogyan alakult ki például a szarvas kendő, miért így néz ki a szoknya, miként változtak az idők során a színek és még sorolhatnám. A felöltözés egyedül is megy, de nem árt azért a segítség.

*Milyen kötelezettségekkel jár ez a „szépségkirálynői” cím?

* Ha csörög a telefon, hogyha valahova el kellene menni, képviselve Palócországot, természetesen azonnal igent mondok, felöltöm a népviseletet és szívesen népszerűsítem a szülőföldemet. Ebben a minőségemben legutóbb augusztus huszadikán, Balassagyarmaton és Budapesten voltam. Egyébként nem érzem magam különlegesebbnek azért, mert a zsűri engem választott, de természetesen rendkívül megtisztelő, hogy én lettem a legszebb népviseletes palóc lány.

*Mivel foglalatoskodsz legszívesebben a szabadidődben?

*Nagyon szeretek festeni, noha az utóbbi időben kevesebb időm akadt a képzőművészetre. A másik szenvedélyem a néptánc. A továbbtanulás szempontjából vonzó számomra a tanári pálya, nagyon szeretek kisebb gyerekekkel foglalkozni, de még csak tizenegyedik osztályos vagyok, van még idő eldöntenem, hogy milyen szakirány lesz a választás.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Akadnak-e parkolási gondok Balassagyarmaton?

Érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő január közepén Balassagyarmat önkormányzata. Felmérést indítottak a helyi lakosság körében, hogy mennyire elégedettek az emberek a parkolási körülményekkel. Vélhetően nincs olyan nagyobb, városias település Magyarországon, ahol ne fordulnának elő kisebb-nagyobb mértékben parkolási gondok a közterületeken. Különösen érvényes ez a központi zónákra. E tekintetben Balassagyarmat sem kivétel, aki járt már gépjárművel hétköznapokon,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád Rétság

Ultrahang készülék és parkoló a versenyképes járások rétsági fókuszában

Komoly fejlesztési tervek szerepeltek Rétság tekintetében a kormányzat által beindított Versenyképes Járások Program keretében. A pályáztatás első körében – M ezőfi Zoltán polgármester év végi tájékoztatója alapján, amely a Hangadó című városi havilapban jelent meg – mintegy ötvenmillió forintért két kiváló minőségű ultrahang készüléket szereztek be huszonnégy másik, a járásban található településsel közös finanszírozásban. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Újra áll a hatalmas hóember Magyarnándor mellékutcájában

Olaf várja már látogatóit. Galbács Tamás alkotása, a több méteres hóember Magyarnándorban, az Iskola úton épült fel, méghozzá nem titkoltan jótékonysági céllal. A vonatvadász képeiről közismert fotóművész, Galbács Tamás magyarnándori otthona előtt több évvel ezelőtt szívós munkával készítette el a négy-öt méteres magasságba nyúló hóemberét, amely talán egész Nógrád vármegye, de lehet, a teljes ország… Bővebben

Bővebben...