Továbbra sem ebédelhetnek a diákok a rétsági iskolai étkezdében

Habár elkészült, és műszakilag immár teljesen rendben van, mégsem ebédelhetnek még a diákok a nemrégiben elkészült új iskolai étkezdében Rétságon.

Még 2023-ban jelezték a szülők a rétsági általános iskola vezetése, illetve közvetetten a helyi önkormányzat felé, erősen kifogásolják, hogy a gyermekeknek a távolabb, a 2-es főúton túl található étkezdében kell ebédelniük, és az oda és vissza séta egyaránt balesetveszélyesnek minősíthető, hiába van a közelben a közlekedési lámpás gyalogátkelőhely.

Az új étkezde környékét most felveri a gaz és késik a használatba vételi engedély (Fotó: H.H.)

A képviselő-testület megtárgyalta ezt az igényt, és méltányolta a szülői észrevételeket. A város költségvetésében akadt is a célra megfelelő pénzösszeg, így önerőből emelték fel az új menza helyiségét, csatlakoztatva az épületben a tornacsarnokhoz vezető folyosóhoz.

A munkálatok kis késést szenvedtek, és a kivitelező indoklását sem fogadta el az önkormányzat, így kötbért fizetett a csúszásért, de tavasz végére befejeződött a beruházás, tehát elvileg minden körülmény adott lett, hogy szeptembertől már az új étkezdében ebédelhessenek a fiúk-lányok. Ám ez még mindig nem történt meg.

Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere tájékoztatása szerint még nem kapták meg a használatba vételi engedélyt, mert a szakhatósági utolsó vizsgálatok hiánypótlást írtak elő, ezért az iskolásoknak még várniuk kell, hogy a tanulótermektől egy „köpésre” tömhessék meg az órák után a bendőjüket

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...