Porig égett a háza a kisecseti családnak

Szörnyű szerencsétlenséget szenvedett egy kisecseti család pénteken délelőtt. Eddig ismeretlen okok miatt kigyulladt a házuk, ami lakhatatlanná vált.

A kisecseti Akácfa út csendes környéknek számít az alig kétszáz lelket számláló kis cserháti településen. Itt csaptak fel a lángok pénteken délelőtt egy családi házban, ahol a gazdálkodással foglalkozó nevelőszülők hat gyermekről gondoskodnak.

Szerencse a tragédiában, hogy a kigyulladás pillanatában senki sem tartózkodott otthon, a felnőttek dolgoztak, míg a fiatalok iskolában voltak, ám a három szerkocsival kiérkező balassagyarmati, berceli és rétsági tűzoltók már alig valamit tudtak megmenteni az épületből.

A kisecsetiek egy emberként álltak a szerencsétlenül járt család mellé (képünk illusztráció)

Portálunk érdeklődésére Pribelszki Tamás, Kisecset polgármestere elmondta, az önkormányzat igyekezett a leggyorsabban intézkedni a család átmeneti biztonságos elhelyezéséről, egyelőre ideiglenesen a falu művelődési házában lesz fedél a fejük felett. Természetesen a község apraja-nagyja egy emberként állt melléjük, de csak a későbbiekben derül ki, milyen formában juttathatják el nekik az adományozók az anyagi és tárgyi segítséget. (Az adományozásra a későbbiekben visszatérünk.)

Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...