Megnyitotta kapuit a termelői piac Magyarnándorban

Hosszú előkészületek után szeptember 21-én a falu szüreti mulatságához kapcsolódva hivatalosan is megnyitotta kapuit a termelői piac Magyarnándorban.

Schmiedt Károly, a község polgármestere a részleteket taglalva kifejtette, nem csak helyben, hanem a szomszédos településeken is komoly igény mutatkozott a portékák árusítására, az őstermelők és a vásárlóközönség részéről egyaránt. A piac megnyitása pedig fellendítheti a mezőgazdasági háztáji gazdálkodást.

Nagy igény volt a piac kialakítására – mondta Schmiedt Károly polgármester (Fotó: Makrai Richárd)

Hozzátette, a Vidékfejlesztési Programra beadott nyertes pályázatuk jóvoltából, mintegy 57 millió forintos összköltségből végezték el a kivitelezést a település központjában, a Becskére vezető út mentén. A teljes épület 190 négyzetméteres alapterületű, amelyből az árusító tér 140 négyzetméter. Ezen felül kialakítottak akadálymentes vizesblokkot, valamint raktárhelyiséget és hűtőegységet is. A piacnál gépjárműparkolót szintén létesítettek. Az összesen nyolc árusító asztalon már az első napon roskadoztak az eladásra kínált termékek.

Már az első napon roskadoztak a portékák az asztalokon (Fotó: Makrai Richárd)

A megnyitón megjelent Balla Mihály országgyűlési képviselő, Tácsik Bálint, a Rétsági Járási Kormányhivatal vezetője és Szántó Zsófia, a tervező építészmérnök, míg Ipolyi Károly katolikus plébános áldotta meg Magyarnándor új vívmányát.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...