Már csak üzemeltető hiányzik a városi piac megnyitásához

Úgy tűnik, immár minden akadály elhárult Rétságon a városi piac megnyitása előtt. Csupán az üzemeltető kiválasztása maradt hátra, amire napokon belül pontot tehet az önkormányzat.

Akár úgy is lehetne megfogalmazni, hogy „rétestészta módra” nyúlt el a városi piac kivitelezése Rétságon. Eredetileg még a 2010-es évek közepén nyert el a nyugat-nógrádi járási székhely önkormányzata a Zöld Város Programra valamivel több, mint félmilliárd forintot, aminek jóvoltából több lépcsőben készültek el beruházások a településen, javarészben zöldfelületek újultak meg, így például a templomkertben, vagy az OTP-kirendeltség környékén, illetve az általános iskolához közeli tömbházas lakóövezetben. Ezek közül a leghosszabb ideig a piac kialakítása húzódott, menet közben több komoly gond is adódott, ráadásul még a főkivitelezőt is le kellett cserélni, végül a használatba vételi engedélyek kapcsán adódott újabb kalamajka.

Hamarosan lekerülhet a lakat a rétsági piac kapujáról (Fotó: H.H.)

Mostanra úgy tűnik, minden „veszély” elhárult a vásártér mielőbbi megnyitása elől. Rétság központi részén, a bevásárlóövezet szélén, az autóbusz-pályaudvar szomszédságában korszerű körülmények, modern pavilonsorok és fedett őstermelői asztalok várják a kereskedőket és a vásárlókat. Mezőfi Zoltán polgármester tájékoztatása szerint a képviselő-testület napokon belül dönt az üzemeltető vállalkozó személyéről, így várhatóan októbertől már mindenki előtt megnyílik az új városi piac.

Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Történelmi bravúrral jutott fel a Magyar Kupa főtáblájára a Patak FC

Két osztállyal magasabb szinten játszó ellenfelével szemben ért el hazai pályán bravúros döntetlent a labdarúgó Magyar Kupa Nógrád vármegyei selejtezőjében a Patak FC csapata, ezzel sporttörténelmi sikert aratva fennállása során először jutott fel az országos főtáblára. A vármegyei harmadik vonalban szereplő nyugat-nógrádi alakulat a sorsdöntő összecsapáson a Bánk vármegyei első osztályban vitézkedő gárdáját fogadta a… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Horpácson készült az ezer tó(csa) falujának fotója

Érdekes kép kering napok óta a facebookon. A fotó Horpácson készült néhány nappal ezelőtt, a kiadós esőzést követően. A felvételt – beazonosítva a google térképen – Mikszáth Kálmán kedves községében a Pusztaberki felé vezető elágazó környékén kattintották, amit maga Molnár Zoltán, a település polgármestere posztolt ki az interneten, azzal a hangzatos felirattal, hogy „Horpács az… Bővebben

Bővebben...