Több településen már ezen a héten megalakultak az új önkormányzatok

Október első hetében már több nyugat-nógrádi településen megtartották alakuló ülésüket a helyi önkormányzatok. Jó néhány községben új polgármester kezdi meg munkáját és a testületi tagok sorában is számos új arccal találkozhatnak a közélet iránt érdeklődő emberek.

Szügyben az elsők között történt meg váltás. Hugyeczné Giebiszer Beáta, a júniusban megválasztott polgármester portálunk megkeresésére elmondta, október elsején a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály vezetője és szakügyintézője jelenlétében lezajlott az átadás-átvétel, másnap pedig megtartották a képviselő-testület ünnepélyes alakuló ülését. A falu művelődési házában mintegy száz fős érdeklődő közönség előtt esküdtek fel tevékenységükre az új döntéshozók.

Az új szügyi képviselő-testület. Balról: Benedek József, Roza Gábor, Faludi László, Hugyeczné Giebiszer Beáta polgármester, Hugyecz Tiborné alpolgármester, Urbán Gábor, Földi Balázs.

Nógrádkövesden szintén új polgármester kezdte meg a munkát, Sinkó Attila személyében. Ő a község hivatalos facebook-oldalán számolt be a részletekről, kiemelve, hogy az eskütételt követően, amelyet a képviselőkkel, Berta János alpolgármesterrel, Csík Zoltánnal, Szandai Nándornéval és Viktor Mónikával közösen mondott el, ismertette programját, valamint a rövid – és hosszú távú terveit, hozzátéve, a tiszteletdíjak megállapítását követően mindannyian lemondtak erről a javadalmazásról, felajánlva az összeget a község javára. Az első rendeletek között pedig szabályozták a szociális tűzifa támogatásokat, amelynek lényegéről hamarosan tételesen értesítik a lakosságot.

Nógrádkövesden Sinkó Attila személyében (középen) új polgármester kezdi meg munkáját

Balassagyarmaton október 3-án, csütörtökön rendezték meg az alakuló ülést. Csach Gábor újraválasztott polgármester saját facebook-oldalán köszönte meg a városbelieknek, hogy az önkormányzati választások történetében a valaha volt legmagasabb számban járultak júniusban a polgárok az urnákhoz. A továbbiakban gratulált a testületbe jutott képviselő-társainak, hangsúlyozva, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében bekerült Pulay Gergely személyében színesebb, többpólusú munka várható a jövőben a település érdekében. Ezen felül kifejezetten örömét fejezte ki a hölgytársainak, mondván meggyőződése, hogy a vitákban szükség van az ő racionális, ugyanakkor kompromisszumokra törekvő, férfiakat szelídítő habitusukra.

Balassagyarmat új képviselő-testülete. Balról: Pulay Gergely, Münzberg Gusztáv, Győri János, dr. Kasuba Klaudia, Bojtos István, Bárányné dr. Balázs Mária, Borenszki Ervin, Csach Gábor polgármester, Huszár Péter alpolgármester, Frankó Viktória, Adamek István, dr. Szabó Géza.

Más településeken, mint például Borsosberényben, vagy Rétságon a jövő héten tartják meg az alakuló üléseket.

Nógrád

A hivatali épületegyüttes mögött építene modern parkolót a rétsági önkormányzat

A város központjában található hivatali épületegyüttes mögötti területen alakítana ki kiépített parkolóhelyeket a rétsági önkormányzat, minderre pénzügyi forrásokat a Versenyképes Járások Program keretében találnának. Rétság belvárosában egymáshoz kapcsolódó épületben működnek a városháza, illetve a járási kormányhivatal irodái. A terebélyes ház mögött amolyan alkalmi parkoló van a dolgozók, illetve az ügyfelek számára, ám ennek mind nagysága,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt Nógrád vármegyére

A forróság után fordulatot vesz az időjárás. A koponyeg.hu meteorológiai előrejelzése szerint a hét elején 25-35 fok között alakul a nappali hőmérséklet. Csapadékos időjárás várható, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar. Kezdetben csak a nyugati tájakon növekszik meg a felhőzet, később az esti óráktól már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...