Kekeckedik a polgármesterrel Rétságon a fideszes ellenzék

Bár október 8-án megalakult Rétságon az új önkormányzat, még mindig nincs alpolgármestere a városnak. Mezőfi Zoltán polgármester ugyan Jávorka Jánost választotta erre a pozícióra, azonban javaslatát megvétózta a testületben a négytagú ellenzéki Fidesz-többség.

A történet némiképp hasonlít a budapesti fejleményekhez. Ott sem léptek még munkába az alpolgármesterek, de a főpolgármester nem is jelölt senkit, mondván amúgy is patthelyzet alakult ki a közgyűlésben, és nem tudta volna egyből keresztülvinni az akaratát.

A rétsági városházán egyelőre üres az alpolgármesteri szék (Fotó: H.H.)

Ez a helyzet Rétságon is. Mezőfi Zoltán polgármester ugyanis eddigi helyettesét, Jávorka Jánost szerette volna látni újra az alpolgármesteri székben, ám ez nem mindenkinek tetszik. Főként nem a Fidesz-KDNP ellenzéki sorokban ülő négy képviselőjének, akik alkalmasabbnak találnák a júniusi választásokon polgármesterjelöltként induló, ám ott elbukó Bakó Mónikát. Így aztán hiába volt minden erőfeszítés, első körben 4:3 arányban nem ment át a javaslat.

Ilyenkor a törvény értelmében az alakuló ülést követő első „rendes” tanácskozáson kell megválasztani az alpolgármester személyét, ha ez nem sikerül, legvégsőbb esetben a vármegyei kormányhivatal vezetője, azaz dr. Szabó Sándor főispán dönt saját hatáskörben a kérdésben.

Öt éve kísértetiesen hasonló módon alakult a kép, azzal a különbséggel, hogy eredetileg akkor sem választották meg Jávorka Jánost alpolgármesternek, ám közbejött a COVID-járvány, a várost rendeletileg irányította tovább a polgármester, így nem kellett testületi hozzájárulás a kinevezéshez.

A rétsági városházáról származó értesüléseink szerint Mezőfi Zoltán továbbra is ragaszkodik Jávorka János személyéhez. Indoklása szerint a nyugalmazott honvéd ezredes nagymértékben élvezi a lakosság általános közbizalmát, hiszen a tavaszi választásokon a képviselők közül ő kapta a legtöbb szavazatot, és komoly tapasztalatokkal rendelkezik mind az alpolgármesteri munkában, mind a városüzemeltetési feladatok terén. Nem utolsó sorban pedig az alpolgármesteri megbízatás bizalmi állásnak számít, azaz egyáltalán nem mindegy, hogy a polgármester akadályoztatása esetén ki és mekkora felhatalmazási háttérrel veszi át a munkát. Márpedig, ha ez a személy az ellenzéki oldalról érkezik, egyáltalán nem garantált ez a bizalom.

A polgármester érvei külső szemmel cáfolhatatlannak tűnnek, ám feltehetően még hosszú ideig eltarthat a huzavona, a fideszes ellenzék kekeckedése, és késhet a végleges megállapodás. Bár ki tudja, lehet, hogy az önkormányzati malmok gyorsabban őrölnek majd, mint ahogy várjuk.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...