Világbajnok birkózó mesélt pályafutásáról a Mozdulj Gyarmaton

Kereken négy évtizedes múltra tekint vissza Nógrád, de talán az egész ország egyik legrégebbi szabadidősport-rendezvénye, a Mozdulj Gyarmat, amely ma is töretlen népszerűségnek örvend a fiatalabb és idősebb nemzedékek körében is.

Az Egészségvédők Egyesülete, illetve a városi sportfelügyelőség közös égisze alatt kifejlődött eseménynek a központja kezdetben a Nagyligeti Sporttelep volt, ahová közel három kilométeres kitartó kocogás után jutottak el a mozogni vágyó emberek, itt pedig különböző sportágakat próbálhattak ki az atlétikától a kézilabdán át a labdarúgásig, és még tizenegyrúgó versenyt is hirdettek a szervezők.

A futók és kerékpárosok a kórháztól érkeztek a főtérre (Fotó: H.H.)

Később a Mozdulj Gyarmat átköltözött az Ipoly-parti műfüves pályára, manapság pedig a Civitas Fortissima tér a helyszín. Ide érkeztek meg október 12-én, szombaton futva, kerékpáron és rolleren a résztvevők, ahol már várta őket a nap díszvendége, a világbajnok, olimpiai ötödik helyezett kötöttfogású birkózó, Losonczi Dávid, aki szinte le sem tudta vakarni magáról a közös fényképet és autogramot kívánó gyermeksereget, majd pedig egy pódiumbeszélgetés keretében mesélt pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól.

Losonczi Dáviddal (balra) először Sztancsik József beszélgetett (Fotó: H.H.)

A programok sorában volt közös torna, kangoo-bemutató, és a tér pontjain a balassagyarmati sportegyesületek népszerűsítették önmagukat és mozgásformájukat az egész délelőtt során.

A Mozdulj Gyarmat központi helyszíne évek óta a Civitas Fortissima tér (Fotó: H.H.)

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...