Két projekt befejezése tolódott át az új ciklusba Patakon

Zökkenőmentesen indult az új önkormányzati időszak októberben Patakon. Két beruházás befejezése tolódott át a következő ciklusba: a szennyvízhálózat korszerűsítése és a polgármesteri hivatal energetikai felújítása.

A júniusi választások alapján nem változott a polgármester személye Patakon. A nyugat-nógrádi községben továbbra is Fekete Tibor látja el ezeket a feladatokat, mellette pedig a legtöbb helyi szavazatot elnyert képviselő, Viczián Tibor végzi az alpolgármesteri tevékenységet, aki egyben a falugondnok is, míg a testületben két új tag kezdte meg munkáját.

Nélkülözhetetlenné vált a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése (Fotó: H.H.)
  • Két fontos kivitelezés tolódott át az új önkormányzati ciklusba – avatott be a részletekbe Fekete Tibor, amikor a könyvtárszobában leültünk beszélgetni, azért ott, mert az elülső épületrészben lévő irodáját munkaterületté nyilvánították. – Még korábban nyert el településünk megközelítőleg 105 millió forintot a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítésére. Ez már nagyon ráfért az épületre, hiszen egyre több meghibásodással szembesültünk, és a rezsiköltségek is magasak voltak. A tényleges munkálatok november elsejével kezdődtek, ezalatt átköltöztünk a szomszédos konyhának a gyermekjóléti részlegébe, kollégáim itt fogadják az ügyfeleket. A rekonstrukció során kicserélik a fűtési rendszert, új külső – és belső hőszigetelést kapnak a helyiségek, és a tetőszerkezet is megújul, mi több, ide napelemes rendszert telepíttetünk. Előreláthatólag egy évbe telik majd a kivitelezés.

A másik lényeges projekt az öt környező települést érintő szennyvízhálózati korszerűsítés. Ennek elemeként most az átemelők modernizálását végzik a szakemberek, illetve pótolják a korábban elmaradt ingatlan-bekötéseket. Ez utóbbi mintegy negyven családot érint, és a végén a faluban teljes lefedettségű lesz az ellátás.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...