Felmérték a halállományt a galgagutai tavon

A község önkormányzatának és a településen működő horgászegyesületnek képviselői nemrégiben közösen mérték fel a galgagutai tó halállományát.

Tavasszal újra felmérik a halállományt Galgagután (fotó: facebook)

Agócs Gábor, a délnyugat-nógrádi falu polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, hogy a Nógrádsáp és Nógrádkövesd felé eső településrész határában elterülő, mintegy két hektáros állóvízben lényegében minden jelentősebb, édesvízben honos faj megtalálható, ám értelemszerűen késő ősszel már mélyebbre vándorolnak, így tavasszal mindenképpen végeznek még egy kontroll mérést is. Hozzátette, a jövőben komoly terveket dédelgetnek a tóval kapcsolatban, szeretnék mindenképpen a horgászturizmus szolgálatába állítani, ám ennek részleteit majd a későbbiekben dolgozzák ki, hiszen a célok megvalósításához feltétlenül különböző fejlesztések szükségesek a partszakaszon is.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...