„Minden fejlesztés a pályázati eredményességen múlik”

Több pontba foglalta össze az elkövetkező ötéves ciklus önkormányzati programját október elején Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere. Portálunk felkérte a város ellenzéki képviselőit, értékeljék ezeket az elképzeléseket. Ezúttal Győri János (Szövetség A Balassagyarmatiakért) véleményét közöljük.

Győri János az egyetlen nem a Fidesz-KDNP által delegált tag a képviselő-testületben, aki egyéni körzetben nyert. A délkeleti városrészben ő komoly elismerésnek örvend a lakosság körében, ezt bizonyította a júniusi választás is. A közösségi médiában rendkívül aktív, rendszeresen oszt meg posztokat az általa észlelt problémákról, ugyanakkor, ha úgy adódik, a település vezetése felé nem fukarkodik a dicsérő szavakkal sem.

Győri János fenntartásokkal ugyan, de elfogadhatónak és támogathatónak tartja a polgármesteri programot (Fotó: H.H.)
  • Úgy gondolom, minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle – szögezte le elöljáróban a képviselő. – Ennek eredményessége elsősorban a beadott pályázatok sikerétől, a kormányzati szándéktól függ. De ha igaznak bizonyulnak a hírek az iparűzési adó-elvonásokról, akkor örülhetünk, ha ezeknek egy része valósággá válik.

A részletekre kitérve Győri János megemlítette, a kerékpárút-hálózat Patvarc és a Nyírjes irányába történő bővítése, illetve a földutak rendbetétele kötelező feladat. Hasonlóképpen a zöldfelületek gondozása, kezelése kiemelten fontos, miképpen a csapadékvíz-rendszer karban tartása szintén nélkülözhetetlen, hogy a későbbiekben ne merüljenek fel olyan áldatlan állapotok, amelyek manapság a hirtelen jött nagy esők után néhány ponton kialakulnak.

  • Örömmel olvastam a sport – és rekreációs terveket, ám hozzá kell tennem, a városi strand fejlesztése már évek óta napirenden van, de többet nem hallani erről – folytatta a városatya. – Nincs benne viszont a labdarúgó – és kézilabda egyesületek teljes átvilágítása, megalapozott, kidolgozott koncepciókkal együtt, ez elengedhetetlen lenne. A vállalkozói klub és az ifjúsági kerekasztal létrehozása semmibe sem kerül, csak akarat és persze az ötletre vevő közösség kérdése. A színházterem felépítése közel húsz éve minden választások alkalmával elhangzik ígéretként, de szeretném már végre az első kapavágásokat, az alapkőletételt is látni.

A képviselő befejezésül kifejtette, itt az ideje az ellenzéket immár tényleges partnerként kezelni, tájékoztatni és bevonni még az apróbb dolgokba is. Ne akkor értesüljenek az egyes vívmányokról, amikor már átadják azokat, vagy a polgármester kiposztolja a tényeket a facebook-on. Összességében az önkormányzati programot elfogadhatónak és támogathatónak tartja, de újra hangsúlyozta, mivel ezek döntő része a pályázatok, a kormány hozzáállása, az ország gazdaságának működése és az EU-tól érkező pénzek függvénye, erősen kérdéses, ebből mi valósul meg a ciklus végére.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...