Elkészült a kétbodonyi evangélikus templom felújítása

Nemrégiben fejeződött be Kétbodonyban az evangélikus templom felújítása.

A nyugat-nógrádi településen, a kisecseti útelágazás szomszédságában található épület korszerűsítését követően november első hétvégéjén tartotta meg a helyi egyházközség a hálaadó istentiszteletet, amelyen dr. Fabiny Tamás püspök hirdette az igét.

A faluba érkezőket már felújított evangélikus templom fogadja Kétbodonyban

Maga a templom a török hódoltsági időket követő betelepítések után 1792 és 1794 között késő barokk stílusban épült, majd bő húsz évvel később némiképp átformálták, míg a homlokzatát 1890 körül díszítették. A homlokzat felett bádoghagymás sisakú torony emelkedik, a főpárkány középütt íves, ami felett három körablak látható, illetve rozetták, neocopf irányzatú díszek, csürlős fa-kapuszárnyak találhatók. A szentély keskenyebb, enyhe szegmentíves zárású.

A beltérben a hajó lapos kupolás, négyzetes alakú lapos kupolás diadalívvel, az 1818-as átalakításkor létesített kronosztikonnal. A szentély boltozatán három ikon van, Mózes a kőtáblákkal, Mózes az égő csipkebokor előtt és Ábrahám áldozata címekkel, amelyek még a 18. század végéről származnak. A szintén itt lévő vázákat, valamint az oltártér festését a kárpátaljai származású, Nógrádba települt festőművész, Puha Péter rekonstruálta 1997-ben. A templom tornyában három harang kong – olvasható az evangélikus templom ismertetésében.

Aktuális Belföld

Közlemény: Újabb szomorú adatok a hazai mezőgazdaságról

A járványoktól terhelt állattartók mellett a növénytermesztőknek sincs nagy okuk az örömre. A 2024-es évet összefoglaló mezőgazdasági jelentés szerint a gabonafélék terméshozama 16 százalékkal maradt el a 2023-as szinttől. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgazdaság 0,3 százalékponttal csökkentette a GDP növekedését a tavalyi évben, ami egy valamikori agrárországban nettó szégyen. A most megjelent adatok… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Honnan vezet majd az út Ipolyvecéről a Felvidékre?

Nemrégiben több országos és felvidéki hírportálon megjelent az információ Szíjjártó Péter szlovákiai tárgyalásairól, amely több Nógrád vármegyei leendő fejlesztést is érintett. A megbeszélések részleteitől még április 28-án megjelent közleményben ezek közül szerepelt az M2-es autópálya Nyugat-Nógrádot átszelő folytatásának elképzelései, valamint a Balassagyarmat és Salgótarján környéki vasúti közlekedés fellendítésének kérdése. Ez utóbbi, mint a felvidéki atempo.hu… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Pénteki gondolatok (36.) – A mártír űrhajós

Teljesen véletlenül, az interneten „szörfözgetve” bukkantam rá egy videóra, ami Vlagyimir Komarovról szólt. Ő volt az első ember, aki az űrben töltött küldetés  közben lelte halálát. A Holdra való eljutás elsőségéért vívott, Szovjetunió és USA közötti ádáz űrharcban az 1967-es esztendő fordulópontot jelentett. Ebben az évben ünnepelték ugyanis a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulóját,… Bővebben

Bővebben...