Fényes Szabolcsról nevezhetnék el Rétságon a művelődési központot

Minden valamire való városban, ahol komoly súlyt fektetnek a kultúrára, a helyi művelődési központot a településhez kötődő híres személyiségről neveztek el. Így történt mindez Balassagyarmaton Mikszáth Kálmán, vagy Vácon Madách Imre esetében, de a kettő között félúton elterülő Rétság adós még az effajta választással.

Amióta megépült az előbb a honvédségi alakulat, majd később a város önkormányzatának fenntartásában működő létesítmény, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár nevet viseli, ami viszont már eléggé idejét múlt, és érdemes lenne valaki által még inkább fémjelezni, emelni a nívóját.

Ráadásul nem is kell a messzi múltban révedezni, hogy megtaláljuk a megfelelő személyt. Fényes Szabolcs, a nemzetközi hírű operett dalszerző rövid ideig itt élt Rétságon, amikor családjával Nagyváradról a megcsonkított Magyarországra telepedtek át, és gimnáziumi tanulmányait Balassagyarmaton végezte.

A diák zenei tehetségére hamar felfigyeltek a szakemberek, hiszen már tizenöt éves korában komponált önálló műveket, mi több, az éppen leérettségizett fiatalember alkotása nyomán a rétsági dolgozószobában megszületett a „Maya”, a máig töretlen népszerűségnek örvendő és a színpadokon rendszeresen játszott operett, amelynek bemutatóját 1931. december 10-én tartották Honthy Hanna címszereplésével. Nem véletlenül hasonlították már akkor a nagy Johann Strausshoz.

Bár Fényes Szabolcs később elköltözött Nyugat-Nógrádból és elindult a fényes karrier útján, a rétsági zenei bölcsőjére mindig szívesen emlékezett vissza. Az utókor pedig a város főutcáján, a postahivatal szomszédságában, az egykori családi ház homlokzatára emléktáblát állított a zeneszerző tiszteletére.

Fényes Szabolcs tökéletes névadó lehetne a rétsági művelődési központnak, és nem is kerülne túl nagy fáradtságába a település vezetésének, mindössze a még élő rokonokkal kellene felvenni a kapcsolatot, valamint a névadásról határoznia a képviselő-testületnek, ami után már jöhetne a hivatalos ünnepség, benne a színházterem színpadján a Maya egy felújított előadásával.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...