Gyönyörű festett kazetták ékesítik a szentei templom mennyezetét

Hosszú hónapok kitartó munkája jóvoltából immár gyönyörű festett kazetták ékesítik Szente Árpád-kori katolikus templomának mennyezetét.

A cserháti dombok ölelésében, egy völgyben elterülő apró község temploma az egyik legrégebbi alapítású egész Nógrád vármegyében, hiszen az épület több stílusjegye árulkodik arról, hogy már az Árpád-korban, azaz a tizenharmadik században állt, és később, a tizennyolcadik században építették át, míg a toronnyal 1934-ben egészítették ki, ekkor bukkantak rá a szentély középkori eredetű részleteire. Ezeknek az egykori, máig megmaradt stílusjegyeknek felhasználásával készült el a mostani mennyezeti képsor.

A huszonegy kazettarészlet tizenegy nógrádi művész ügyességét dicséri (Fotó: Illés Zsolt)

A művet Sasvári János Szügyben élő népi iparművész és tíz festő munkatársa – Berecz Lászlóné, Herczegné Balog Anikó, Horváthné Pleszkán Orsolya, Huszti Katalin, Szécsényiné Alapi Ildikó, Szegedi Szilvia, Székely Csilla, Záhorszki Mónika, Gelsei Sándor és Tuska Csaba – alkotta meg több hónapos szorgos tevékenységgel, aki szabadidejükben formázták meg a maguk részét.

A szentei templom eredetijét a 13. században emelték (Fotó: Illés Zsolt)

A hatszor négy sorban, összesen huszonegy kazettából húsz darab apostolokat, szenteket, illetve növényi ornamentikás formákat ábrázol, míg középen Jézus látható, mellette pedig János evangéliumából olvasható az idézet: „Én vagyok az út az igazság és az élet.”

A mennyezetképek alkotói: középen szemüvegben Sasvári János (Fotó: Illés Zsolt)

A Szent Erzsébet tiszteletére, román stílusban emelt Isten háza megújult mennyezetét a november 24-én, vasárnap délben tartott templombúcsún avatták fel ünnepélyesen, amikor a szentmisét dr. Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta, megszentelve a megszépült épületbelsőt. Az eseményen Illés Kálmán, a település polgármestere díszpolgári címet adományozott Sasvári Jánosnak, míg a faluban élő vállalkozó, Maszlik Zoltán, aki komoly pénzügyi adománnyal járult hozzá a kazettasor megvalósulásához, Szentéért díjat vehetett át.

A megszépült templombelső joggal vonzza a szemeket (Fotó: Illés Zsolt)

A szentei hívek is jelentős adományokkal egészítették ki a költségeket, aminek köszönhetően új lámpák kerültek a mennyezetre, amely rendkívül javítja a belső tér megvilágítását, valamint szintén felajánlásból terítőkészlettel gazdagodott a főoltár és a mellékoltárok.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...