Trianoni emlékparkkal gazdagodott Patak

Két helyszínen is átadóünnepséget tartottak a napokban Patakon. A falu központjában „évszakházat” alakítottak ki, míg a polgármesteri hivatal előterében magánkezdeményezésből trianoni emlékhelyet állítottak fel.

A Nagyorosziba vezető út mentén, az élelmiszerbolt közelében, az autóbusz-megálló szomszédságában található az új évszakház, amely Fekete Tibor polgármester közlése szerint társadalmi összefogásból valósult meg, összesen mintegy 6,8 millió forintos költséggel. Ebbe tartozik egy üvegablakos helyiség, amelyben az egyes évszakokhoz – innen az elnevezés -, illetve az esztendő nagyobb ünnepeihez igazodva alakítják ki a berendezést, míg az építmény környezete is jelentős mértékben megszépült, benne pihenőpadokkal, virágosítással, és egy zászlórudat is felhúztak, amelyen ezentúl mindig lobog majd a nemzetiszínű zászló.

Fekete Tibor polgármester Molnár Dóra (balra) és Varga Nándorné társaságában (Fotó: H.H.)

Az avatón a polgármester kiemelte a helyi közösség összefogásának szerepét és a hagyományok őrzését, ennek alátámasztásaként maga mellé szólította a nyári népviseletes Palócország szépe verseny nyertesét, Molnár Dórát, valamint a jeles alkalomra a falura jellemző szarvaskendőt viselő Varga Nándornét, a község díszpolgárát, aki egy nyolcvanhét (!) esztendővel ezelőtt tanult verssel kedveskedett a megjelenteknek.

Stumpf István a hagyománytisztelet, istenhit és hazaszeretet hármasának fontosságára hívta fel a figyelmet (Fotó: H.H.)

Ezután következett a Trianon-emlékpark átadása. Megépítését a településen élő vállalkozó, Mák István kezdeményezte, és ő is finanszírozta. Az ünnepségen felszólalt Stumpf István, egykori kancelláriaminiszter, Pesti László újságíró, oknyomozó riporter, illetve Balla Mihály országgyűlési képviselő. Mindhárman hangoztatták a tradíciók fontosságát, az istenhit jelentőségét és a hazaszeretet elsőbbségét, amellyel minden válságos időszak túlélhető, ezt bizonyította a Kárpát-medencei magyarság, a jelenlegi államhatárokon túl megbirkózva a nehézségekkel, megőrizve az ősöktől örökölt nyelvet és kultúrát, ez pedig a kis közösségek fennmaradásának záloga.

A Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola diákjai a Honfoglalás dalát is elénekelték (Fotó: H.H.)

Az eseményen, ahol a közönség soraiban megjelent Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is, a kísérő műsorban közreműködtek: Csábi István előadóművész, a Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola diákjai, illetve a pataki Mária-kórus, míg Máthé György érsekvadkerti plébános megáldotta az új vívmányt. Fekete Tibor pedig az önkormányzat nevében emléklapot adományozott az emlékpark ötletgazdájának és kivitelezőjének, Mák Istvánnak.

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...