Békés tüntetésből kerekedett botrány Salgótarjánban

A csoport csupán egy békés tüntetésre készült a magyar gyermekvédelmi rendszer vadhajtásai, a felmerült pedofil bűncselekmények miatt, amit Balog Zoltán református püspök látogatásához igazítottak, mégis országosan ható botrány lett a salgótarjáni megmozdulásból.

A részletekről a demonstrálók képviseletében Rubics László, a Mi Hazánk Mozgalom Nógrád vármegyei képviselője számolt be portálunknak.

Elmondta, Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a helyi egyházközség meghívására érkezett Salgótarjánba abból az alkalomból, hogy a város kálvinista templomában tartott hálaadó istentiszteletet követően ünnepélyesen felavassák az új református közösségi házat.

Miután a korábbi miniszter püspök közvetve érintett a bicskei gyermekotthonban kirobbant pedofil bűncselekményekben, amelynek elsőrendű vádlottja továbbra is börtönben ül, míg helyettesét az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin minden indoklás nélkül kegyelemben részesítette, a szerepvállalásával kapcsolatos lesújtó véleményét egy társaság szerette volna személyesen kifejezni az egyházi személyiségnek, felszólítva a lemondásra. Ezért a közösségi ház bejárata közelében egy molinót feszítettek ki, rajta Balog Zoltánnak, illetve az őt fogadó gyülekezeti vezetésnek címezve: „szégyelljétek magatokat”.

A tiltakozók és néhány hívő között szóváltás alakult ki (Beküldött fotó)

Az esetről készült, mintegy tizenegy perces vágatlan videófelvételen jól látszik, amint a tiltakozókhoz odalép egy alacsony, szakállas férfi, és megpróbálja eltávolítani a felsorakozott emberek kezéből a molinót, miközben éppen néhány idős asszony felelősségre vonja őket, hogy „ne rondítsanak bele a százéves gyülekezet rendezvényébe”, és arra hivatkoznak, magánterületen tilos a hasonló akció, ezzel szemben a demonstrálók válasza az volt, ők közterületen tartózkodnak.

A kölcsönös szóváltás csupán néhány percig tartott, mert megjelent néhány rendőr és udvariasan közölték, a tiltakozók hagyják el a helyszínt, amit meg is tettek, eközben Balog Zoltán és házigazdája, Németh Judit lelkész átvágták a szalagot és beléptek az épületbe. A püspök a felvételek alapján meglehetősen unott hangulatban vette tudomásul a személyét ért verbális akciót.

Rubics László állítása szerint – amit a videó is igazolt – voltak túlbuzgó hívek, akik erőszakosan léptek fel a tiltakozókkal szemben, megpróbálták elvenni, szétszaggatni a molinót, de ők békésen állták a sarat, a rendőri intézkedés és igazoltatás következtében pedig számítanak arra, hogy esetleg szabálysértési eljárás indulhat ellenük.

A botrányba fulladt „performanszt” utólag felkapta az országos sajtó is, az egyik televízióban megszólaló jogász véleménye szerint a salgótarjáni egyházközség részéről egyáltalán nem volt szerencsés Balog Zoltán meghívása a gyülekezeti ház átadására, mert bár ő, állításai alapján már túllépett az ügyön, a gyermekvédelem áldatlan állapotai miatt aggódók és a pedofil bűncselekményeket mélységesen elítélő állampolgárok azonban nem felejtenek.

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...