Hét és fél évet ülhet a fogorvosnőt életveszélyesen megkéselő búvár

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Balassagyarmati Törvényszék korábbi ítélet, így hét év négy hónapot tölthet börtönben az a férfi, aki bő három esztendővel ezelőtt a nyílt utcán késelte meg életveszélyesen a városban közismert fogorvosnőt.

Három éve, 2021. szeptemberének közepén az egész várost megrázkódtatta Balassagyarmaton a szörnyű bűncselekmény. A törvényszék épületében peres ügyét tárgyalta M. Sándor, aki azzal vádolta az őt korábban ellátó fogorvosnőt, hogy félrekezelte, emiatt pedig elvesztette az állását, ráadásul a mozgáskorlátozott kisfiát is elvesztette. Ezen a napon arra kérte az alperest, hogy családi okokra hivatkozva hadd szüneteltessék az eljárást, ám ehhez a felperes doktornő, ügyvédével konzultálva nem járult hozzá. A tárgyalóteremből kilépve azonban „még nem végeztünk” kijelentéssel figyelmeztetően visszaszólt, majd autójával elhajtott az orvos külvárosban található otthonához, ahol a terasz ablakait egy kő behajításával kitörte. Visszatérve a központba magához vette a búvárkését, és kiszúrta haragosa gépkocsijának kerekeit, de ezzel nem érte be. Felindultságában elgyalogolt a bíróság épülete felé, a Civitas Fortissima téren bevárta az alperest és védőjét, majd nekitámadva a nőnek többször megszúrta áldozatát, olyannyira, hogy több mint tíz vérző sebet ejtett rajta. Tettét befejezve bevárta, míg a közeli rendőrkapitányságról kiérkeznek az egyenruhások, és elfogják. A nő életét, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A Balassagyarmati Törvényszéken hozott ítéletet helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla

Az elkövető a Balassagyarmati Törvényszéken 2023-ban tartott tárgyalása során azzal védekezett, hogy elkeseredettségében cselekedett, és annyira „leszállt a lila köd”, hogy nem tudta, mit is tesz, ám az igazságügyi orvosszakértő nem talált nála kóros elmeállapotra utaló jeleket.

A törvényszék a búvárt hét év négy hónap börtönbüntetésre ítélte, amit a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott.

Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 5. rész: Nem jöttek össze a pénzért kínált szavazatok?

Abszolút rekord! Kijöttek a 17 órakor mért részvételi arányok, és nem csupán az adott időhatáron belül, hanem teljes egészében nem szavazott még ennyi ember Magyarországon a rendszerváltás utáni történelem országgyűlési választásain. Hogy ez majd melyik párt malmára hajthatja a záráskor a vizet, még kérdéses, hiszen amikor ezeket a sorokat írjuk, szűk egy óra maradt még… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 4. rész: Ebédidőben sincs lankadás

Rétságról Balassagyarmatra jövet a buszon nincs izgalom. Lehet, az ebédidő teszi, meg a vasárnapi forgalmi lanyhulás. Figyeljük folyamatosan a netet, hátha valami rendkívüli eseményre figyelünk fel, de semmi különös. A városba érve kis kitérőt teszünk az egyik legnagyobb szavazókör felé a Hétvezér utcába, a Mikszáth középiskolához. Autó-autó hátán, a bejárat előtt tömeg, sorra érkeznek a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 3. rész: Vidéket járva

Mielőtt felszállnánk a Romhányba tartó buszra gyors pillantást vetünk a részvételi arányokra. Közel húsz százalékosan áll az országos mutató, némely helyen viszont még ennél is magasabb. A mintegy félórás út alatt tovább szörfölgetünk a világhálón. A telex.hu oldalán Bódi Mátyás, a választási földrajz szakértője elemez, azt mondja, sokkal inkább majd a valós adatokat tárja fel… Bővebben

Bővebben...