Ha megkérdeznénk manapság a Balassagyarmaton tanuló középiskolásokat, hogy hol található a város elsőként felállított köztéri alkotása, alighanem kevés pontos válasz születne. Pedig a felelet egyértelmű: a Palóc-ligetben.
Annak idején, a tizenhetedik század közepén egyre inkább leáldozóban volt a török hódoltság Magyarországon, amely, mint egy hatalmas kiflivég türemkedett be a térképeken a középső vidékekre, és északi kiszögellései elérték Nógrád és Hont vármegyéket. A budai pasa által felügyelt tartományrész komoly bástyájának számított Szanda vára, és innen indult az a mai szóhasználattal élve „lagzis menet” 1648-ban, amely egy menyasszonyt szállított Budára. Csakhogy az arajelöltet kísérő szpáhikon a Cserhát rengetegében rajtaütött egy magyar alakulat, a hölgyet elrabolták a vitézek és zsákmányukat, ami tisztes váltságdíjat ért volna, Gyarmatra hurcolták.
A hír hallatán a pasa éktelen haragra gerjedt, és azonnal utasította alattvalóit, a lehető leggyorsabb iramban loholjanak a gyarmati vár alá és szabadítsák ki a menyasszonyt. A Forgách szécsényi kapitány által megerősített várőrség azonban felkészülten várta a mintegy négyezer fős török sereg ostromát. Olyannyira, hogy a mocsárral körülvett erődítmény kiállta a rohamokat, mi több, hősiesen küzdő nők is segítették a védekező vitézeket, amivel csak tudták, ütötték-vágták, forró vízzel, égető szurokkal öntötték le az ottomán katonákat, akik aztán egy idő után szégyenszemre eloldalogtak az Ipoly-partjáról. Mindezt a kortárs történetíró-geográfus, Bél Mátyás jegyezte le 1672-ben, megalapozott információkra támaszkodva.
Amikor 1908-ban, a balassagyarmati Szkarabeusz Asztaltársaság közgyűlését tartotta, Völgyi István elnök, vélhetően az akkori közelmúltban megjelent Gárdonyi Géza-regény, az Egri csillagok olvasmányélményének és saját ismereteinek hatására kezdeményezte, hogy a kétszázhatvan évvel azelőtti emlékezetes eseménynek állítsanak egy mementót a városban. Az ötletet tett követte és a korabeli közvetlen belterület legmagasabb pontjára, a még csak ritkásan cserjésedő Erzsébet-liget (a mai Palóc-liget) legmagasabb pontjára került mintegy hétszáz koronás költséggel a mai is látható obeliszk. Hausel Sándor 2006-ban megjelent „Balassagyarmat köztéri alkotásai” című kötetében úgy ír, hogy „mivel az előkészítés során a város vezetői Keviczky Hugó szobrászművésszel tárgyaltak, feltételezhetjük, hogy az obeliszk elkészítése is az ő nevéhez fűződik”.
Az emlékmű a felállítása óta eltelt közel egy és egynegyed században nem játszott különösebben fontos szerepet a társadalmi életben, mindössze 1990-ben koszorúzták meg hivatalos ünnepség keretében.
